varjak
Fotó: Shutterstock

Megdöbbentő számolási képességgel rendelkeznek a varjak

Régóta köztudott, hogy a varjúfélék családjába tartozó madarak rendkívül kreatív és intelligens állatok. Egy új kutatás pedig most még jobban megerősítette ezt az állítást, ugyanis kiderült, hogy a varjak fejlett számolási technikával bírnak.


Egy tudóscsoport kimutatta, hogy a varjak képesek hangosan számolni: azaz bizonyos látott és hallott jelzésekre meghatározott számú károgással válaszolni.

Míg más élőlények, például a méhek képesek megérteni a számokat, a számolási készségnek ezt a konkrét megnyilvánulását még egyetlen állatnál sem figyelték meg.

Ezt is olvasd el! A varjak is szoktak gondolkodni

Kormos varj\u00fa

Fotó: Shutterstock

Korábban már kiderült a varjakról, hogy megértik az összetettebb számokat – például a nulla fogalmát, emiatt nemrég a németországi Tübingeni Egyetem idegsebészei úgy gondolták, hogy jó alanyok lehetnek további kutatásaik során is.

Mostani vizsgálatukat 3 kormos varjún (Corvus corone) végezték. A madarakat a kutatók arra képeztek ki, hogy egy tetszőleges szimbólumra vagy hangjelzésre reagálva változó számú – 1 és 4 közötti – hangot adjanak ki.

A madaraknak a számolás végén egy céltáblát kellett megcsipkedniük, hogy jelezzék, végeztek.

Ez is érdekelhet: A rajzfilmekben nem látunk olyan trükköt, mint amivel ez a varjú átverte az ellenfeleit

Az idegsebészek megállapították, hogy mindhárom varjú képes volt megfelelő számú rikácsolást produkálni – válaszul a jelzésekre, olvasható a Science oldalán megjelenet tanulmányukban. Ez a teljesítmény különösen lenyűgöző annak tudatában, hogy a szándékos hanglejtés sokkal komplexebb agyi feladat, mint például a csipkedés vagy a fejmozgatás.

A tudósok szerint ez a képesség ahhoz hasonlítható, ahogyan a kisgyermekek számolnak, amikor még nem tudják a mennyiséghez hozzátársítani a helyes szóalakokat.

Ez a lenyűgöző felfedezés a madarak egy eddig ismeretlen kommunikációs csatornáját jelentheti.

Forrás: Sciencealert

A figyelmetekbe ajánljuk