A kínai űrállomás replikája

A kínai állami média szerint a Tiangong nevű űrállomáson részleges áramkimaradás történt, miután törmelék találta el az egyik napelemet. A problémát két űrséta során sikerült megoldaniuk az asztronautáknak, írja a Space.


A Shenzhou 17 nevű kínai misszió űrhajósai két űrsétát is tettek a probléma elhárítására, a legutóbb március elsején merészkedtek ki az űrállomáson kívülre. Erre azért volt szükség, mert a Tiangongot ismeretlen eredetű törmelék találta el, ez pedig részleges áramkimaradást okozott.

Az űrállomás Tianhe nevű központi moduljában részlegesen megszakadt az áramellátás, mivel űrszemét találta el a napelemszárny tápkábeleit

– jelentette a Xinhua állami hírügynökség. Azt nem tudjuk pontosan, hogy a problémát okozó törmelék apró meteorokból vagy emberi űrszemétből származott-e. Mindkét típus nagy veszélyt jelent a Tiangongra és a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) is.

Éppen emiatt a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) a jövőben még nagyobb energiát fektet majd az űrszemét által okozott komplikációk kivédésére.

A közeljövő intézkedései között szerepel a Tiangong további videós vizsgálata egy nagy felbontású kamera segítségével. Emellett az április 25-én indult Shenzhou 18 küldetés űrhajósainak egyik fő feladata lesz, hogy megerősítsék az űrállomás külsején található vezetékeket és kábeleket az űrszemét ellen.

Az emberi tevékenységből származó űrszemét mennyisége rohamosan nő: az Észak-amerikai légvédelmi parancsnokság (NORAD) adatai szerint jelenleg több mint 43 000 objektum kering a Föld körül.

Ezek az eszközök nem csak az űrállomásokra jelentenek veszélyt. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint, amelynek Sierra Solter-Hunt plazmafizikus a szerzője, a légkörünkbe visszatérő, már nem működő műholdak komoly hatással lehetnek a Föld mágneses mezejére.


A figyelmetekbe ajánljuk