telihold
Shutterstock

Szuperholdnak nyoma sem lesz, de látványos égi jelenség jön a héten

Idén már augusztus 1-jén volt egy telihold, de most szerdán, augusztus 31-én érkezik a második is.


Látványos telihold (és nem „szuperhold") lesz augusztus 31-én.

Ahogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló írja, égi kísérőnk 384 400 kilométeres átlagos távolságban helyezkedik el, azonban a távolság folyamatosan változik, amelynek következtében minden hónapban van egy földközeli és egy földtávoli nap.

A mostani teleholdkor ez a távolság 354 ezer –356 ezer kilométer között lesz. A közelség következtében az égitestet 12%-kal nagyobbnak látjuk, mint amikor legtávolabb van a Földtől.

A méretkülönbség viszont sajnos nem elég nagy, hogy szabad szemmel vagy távcsővel észrevehető legyen, azonban fényképeken nagyon jól meg lehet figyelni – olvasható. A teliholdban egészen reggel 5:35-ig gyönyörködhetünk, majd lebukik a horizont alá.

Ez is érdekelhet: Akkora robbanás történt az űrben, hogy felfogni is nehéz

Az angol nyelvű sajtó egyébként kék holdként is szokta emlegetni az égi jelenséget, ez azonban amellett, hogy nem tudományos megnevezés, még csak nem is az égitest színére utal.

A kék hold a köznyelvben az ugyanazon naptári hónapon belül bekövetkező második teliholdat jelenti, ami jellemzően csak két és fél évente egyszer fordul elő. A legutóbbi kék hold például 2020 októberében volt.

Idén már augusztus 1-jén megvolt a hónap első teliholdja, és most szerdán, augusztus 31-én érkezik a második is.

A már említett „szuperhold" kifejezéstől viszont a csillagászok falra másznak: a szuperhold mint fogalom egy amerikai asztrológus, Richard Nolle nevéhez kötődik, aki először 1979-ben használta a Dell Horoscope nevű folyóiratban. Innentől kezdve pedig elterjedt a médiában és a közéletben. Azonban helyénvalóbb földközeli teliholdként megnevezni a jelenséget.

Szuperhold esetén a Hold fényesebbnek és nagyobbnak tűnik, mint általában, de a különbséget szabad szemmel nagyon nehéz észrevenni. A horizont közelében viszont különösen nagynak tűnhet a „szuperhold" – ez a jelenség viszont az emberi agy működésével hozható összefüggésbe. Ez amiatt történhet, mert agyunk összehasonlítja a Holdat a közeli tárgyakkal (épületekkel, fákkal stb.), vagyis az agyunk arra van programozva, hogy a horizonton lévő dolgokat nagyobbnak dolgozza fel. Ezt nevezzük Hold-illúziónak. Erről bővebben a Svábhegyi Csillagvizsgáló oldalán lehet olvasni.

A figyelmetekbe ajánljuk