csontváz kéz
Eddig azt gondolták, hogy nagyjából tízezer évvel ezelőtt juthatott el az emberiség odáig, hogy egy amputáció ne a halálos ítélettel legyen egyenlő – azonban egy indonéziai barlangban találtak egy 31 ezer éves, amputált lábú csontvázat.

A felfedezést ausztrál és indonéz régészek tették, lényegében véletlen: kőkorszaki művészet nyomai után kutattak még 2020-ban a borneói Kelet-Kalimantan tartományban egy mészkőbarlangban, de véletlenül felfedeztek egy temetkezési helyet, számol be a The Guardian a Nature folyóiratban megjelent tanulmányról.

A helyszínen az egyik csontváz vizsgálata során pedig kiderült, hogy a lelet az emberiség történetének legkorábbi amputációs sebészeti beavatkozásának bizonyítéka lehet. Ráadásul jócskán visszamentünk az időben, mivel minden korábban feltárt, összetett orvosi beavatkozásokra utaló maradvány több tízezer évvel későbbi időszakból származott.

Nem véletlen, hogy a feltárást vezető kutató, Tim Maloney is azt nyilatkozta, hogy a felfedezés minden régész álma.

Hozzátette:

A paleontológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a bal alsó lábszáron a csontok összeforrtak, ami arra utal, hogy amputálták a láb egy részét több évvel az illető halála előtt. A csonk jellege azt mutatja, hogy azt nem valamiféle baleset vagy állat támadása, hanem sebészeti beavatkozás idézte elő.

A mostani felfedezés előtt az volt a széles körben elfogadott elmélet, hogy nagyjából 10 ezer évvel ezelőtt juthatott el az emberiség odáig, hogy egy amputáció ne a halálos ítélettel legyen egyenlő. Az eddigi feltételezések szerint erre az időszakra – a letelepedett földművelő társadalmak idejére– - fejlődhettek ki a végtageltávolítás biztonságos végrehajtásához szükséges sebészeti eljárások.

A sikeres amputáció eddig megismert legrégebbi bizonyítéka egy nagyjából hétezer éves csontváz volt, amelynek a bal alkarja hiányzott.

Ennek tükrében Maloney szerint az indonéziai lelet most átírja az orvostudomány eddig ismert történetét, hiszen kiderült, hogy az ősemberek olyan komplex sebészeti beavatkozásokra voltak képesek, amelyek után a páciensek felgyógyultak, és még évekig eléltek, akár egy kar vagy egy láb eltávolítása után is.

A kőkorszaki sebész feltehetően kiterjedt anatómiai tudással rendelkezett, különös tekintettel az ér- és idegrendszer beható ismeretére, amely szükséges a végzetes vérveszteség és a halálos fertőzések elkerüléséhez. Feltehetően már létezhetett a mai intenzív ellátás valamiféle korai változata és az operáció utáni fertőtlenítése gyakorlata is.


A figyelmetekbe ajánljuk