Az Északi-sarkvidék hónapokig tartósan sötét maradhat. A rénszarvasok úgy birkóznak meg ezzel, hogy szemük egy részét aranyról kékre változtatják.
Nyáron, amikor a nap hónapokat tölt a horizont felett, az állatok szemének belső részei, a tapetum lucidum nevű struktúra aranylóan csillognak. Ahogy azonban a táj a tél örökös sötétségébe süllyed, a szemük gazdag kékre színeződik. A változás az élő rénszarvasoknál, amelyek egyszerűen csak sétálgatnak, nem könnyen észrevehető. A szemek átalakulása igen fontos szerepet tölt be: a szemek az egyes évszakokhoz leginkább illeszkedő fényszínekre hangolódnak, így a rénszarvasok jobban érzékelik a rövid, kék hullámhosszú fényt, amely a sarkvidék sivár teleit uralja, majd a szemeket visszafordítják a nyári árnyalatra, amely a napsütötte hónapokban is segíti őket.
Ez a változás - egy olyan alakíthatóság, amelyet sem korábban, sem azóta nem dokumentáltak más állatnál - a feje tetejére állítja az állatok látásáról alkotott hagyományos elképzeléseket. A szabálykövető rénszarvasok azonban nem csak a szemüket használják a világ érzékelésére, mint más állatok. A világot is arra használják, hogy a szemüknek több értelme legyen. A rénszarvasok színváltoztatási képessége elég finom ahhoz, hogy sokáig elkerülje a tudósok figyelmét. A tapetum lucidum, mindkét szem hátsó részén, a retina mögé ékelődik, ahol sok éjszakai emlősnek segít abban, hogy éjszaka jobban lássa a környezetét. Az embernek nincs tapetuma, de sokan közülünk látták már valamelyik trükkjét: a tapetum az, ami a macska, a kutya és a mosómedve szemét világítóvá teszi az éjszakai fényképeken.
A retinán áthaladó fényt visszaveri a retina felé, így a szem elülső része egy második lehetőséget kap a megpillantásra - és a fényképezőgépek esetében egy ragyogó villanást ping-pongozva vissza. A rénszarvasok ezeket az éjjellátó szemüvegeket szezonális ütemezéssel színezik be, tovább fokozva ezzel a képességüket. A tapetum egy csomó hosszú kollagénszálból áll, amelyek hosszanti irányban sorakoznak és folyadékban felfüggesztve. Nyáron, amikor az állatok szeme aranylóan ragyog, a tapetum rostjai lazán vannak összezsúfolva, így a kollagén a hullámhosszok széles skáláján elég jó fényvisszaverő képességgel rendelkezik, ami jól illeszkedik az égen lévő összes fényhez.
Vörös, narancssárga, sárga, zöld - a fény mindenféle színe megütközik a tapetumon, és azonnal visszapattan, mintha egy hagyományos fürdőszobatükörről visszapattanna. De a tapetum szivárványtükröző képessége, amely nyáron olyan hasznos, sokkal kevésbé hasznos, ahogy a Föld pályája a bolygó északi sarkát a télbe süllyeszti. A szürkület - amikor a napfény az ózonon áthaladva megszűrődik, és többnyire kék színűvé válik - akár 11 órán át is eltarthat, és a hóba burkolt tundrát a kékeszöld árnyalataiba öltözteti. Így a rénszarvasok szeme alkalmazkodik. A tapetum rostjai, amelyek egykor lazák és rendezetlenek voltak, egyre közelebb húzódnak egymáshoz, amíg szinte össze nem érnek.
Ez leszűkíti a fénytartományt, amelyet a tapetum képes visszaverni, és a kék hullámhosszúság köré húzódik, a napfogyatkozással együtt. Az ízletes zuzmókat szinte lehetetlen lenne észrevenni, a ragadozók pedig elkerülhetetlen veszélyt jelentenének. Tekintve, hogy a tapetum változékonysága mennyire fontos a rénszarvasok számára, más, hasonló helyzetben élő állatoknak is lehet dinamikus, színváltó tapetumuk. Az, hogy a tapetum rostjai pontosan hogyan záródnak egymásba, még két évtizede sem világos. Valószínű, hogy a szemnek ebben a részében lévő folyadék télen valahogy kiüríti a tapetumot, és összezsúfolja a kollagénszálakat.
Az egyik lehetőség, hogy a szemnyomás tartós változása végezheti ezt: a sarkvidéki tél tartós sötétségében a rénszarvasok pupillái vadul kitágulnak, és heteken vagy hónapokon át a nyári méretük több mint 13-szorosára tágulnak - ezzel próbálják maximalizálni a szembe jutó fény mennyiségét. Ez az erőfeszítés elzárja a szem folyadékelvezetéséhez szükséges csöveket, ami miatt a szerv elülső része lufiként megduzzad. A tágulás visszanyomja a tapetumot, és szivacsként kicsavarja azt. De nem ez az egyetlen lehetséges magyarázat. A folyadékegyensúly megváltozása is elszívhatja a folyadékot a rostok között, és szorosan összezsúfolhatja őket.
(Forrás: The Atlantic)
