A 20. századi gyilkos álomkór – ezek az okok állhattak a rejtélyes betegség terjedése mögött

1917-ben Constantin von Economo neurológus írta le először ezt az addig ismeretlen betegséget, amely a 20. század egyik leghíresebb orvosi rejtélyévé vált. Az encephalitis lethargica (röviden: EL) olyan széles körű és gyakran zavarba ejtő tüneteket okozott, mint például a rendkívüli fáradtság, aluszékonyság, alvászavarok, láz, fejfájás, izomfájdalom, látászavarok, pszichiátriai elváltozások – de a legsúlyosabb esetekben még a Parkinson-kórhoz hasonló mozgásproblémák is előfordultak.

Sok fertőzött kifejezetten gyorsan, légzési elégtelenség miatt vesztette életét – a túlélők pedig idegrendszeri károsodással éltek tovább. A legsúlyosabb esetekben a betegek teljesen mozdulatlanná váltak, mint egy szobor, miközben az elméjük teljesen aktív maradt. Az EL pontos oka a mai napig ismeretlen – és ami még furcsább, hogy a betegség ugyanolyan rejtélyesen tűnt el, mint ahogy megjelent.

Logikus magyarázatok és orvosi bizonyítékok hiányában csak feltételezések születtek arról, hogy hogyan is terjedhetett a rejtélyes kór – ezek között szerepel például az autoimmun reakció, vagy valamilyen ismeretlen vírus. A betegség éppen akkoriban terjedt, amikor az 1918-as spanyolnátha-járvány is pusztított, éppen ezért sokan azt feltételezték, hogy az EL talán csupán a vírus mellékhatása – ezt viszont soha nem sikerült bizonyítani. A háborús időszak, a zsúfolt lakhatás és a világméretű utazás valószínűleg segített a terjedésében, ugyanakkor az eredetét nem magyarázza meg.

Az első eseteket 1916-ban észlelték Bécsben – Von Economo felismerte, hogy a pácienseknél egy teljesen új betegségről van szó, és „encephalitis lethargica” néven írta le. Ahogy az ATI cikke is említi, a betegségnek több szakasza volt:

1. Akut fázis: láz, kettős látás, extrém fáradtság
2. Krónikus fázis: érdektelenség, lelassulás – hasonló a krónikus fáradtsághoz
3. Parkinson-szerű állapot: visszafordíthatatlan fázis – a beteg gyakorlatilag élete végéig mozgásképtelenné vált

Ha egy gyerek 5–10 éves korában fertőződött meg, később súlyos személyiségváltozások alakulhattak ki nála. Néhány kamasz kóros szexuális viselkedést is mutatott – ezek a tettek gyakran nem tudatos rosszindulatból fakadtak, hanem olyan belső kényszerből, amit később őszintén megbántak.

Az EL-járvány az 1920-as évek elején érte el csúcspontját, de 1927-re az esetek száma csökkenni kezdett. 1929-ben már 80 különböző kezelési módszert próbáltak ki ellene, de egyik sem volt igazán hatékony.
Érdekesség, hogy Gabriel García Márquez híres regényében, a Száz év magány című műben is szerepel az „álomkór” nevű betegség, bár fontos megjegyezni, hogy ez nem azonos az EL-lel.