Egy  konyha.

Illusztráció.

Egy diák rakéta-üzemanyagot akart készíteni a konyhájában, ez lett a vége

A Brigham Young Egyetem egyik hallgatója forró helyzetbe került, amikor rövid időre felgyújtotta a kollégium konyháját, miközben rakéta-üzemanyagot készített.


A diák vasárnap délután a rendőrség tájékoztatása szerint a konyhai tűzhelyen próbálta elkészíteni az üzemanyagot. A kotyvalék hirtelen hatalmas tűzgolyóként gyulladt meg, amely „elnyelte a falakat és a mennyezetet a tűzhely körül", és beindította az épület tűzoltó berendezéseit.

A tűzoltók gyorsan biztosították a helyszínt, és el tudták oltani a tűz maradványait. Szerencsére senki sem sérült meg a kísérletben. A kollégium 22 lakóját azonban kitelepítették a „konyhai vegyszeres incidens okozta áradás miatt

– közölték a rendőrök.

A hatóságok jelenleg is vizsgálják az ügyet, a diák motivációi pedig egyelőre tisztázatlanok.

Jeff Long, a BYU rendőrségének szóvivője azonban elmondta, nem hiszik, hogy a kísérlet mögött bármilyen káros szándék állt. De azt is hozzátette, hogy a rendőrség nem zárja ki a büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségét sem.

Forrás: Futurism

A figyelmetekbe ajánljuk