iss a föld körül
Shutterstock
ISS

Videón, mennyin múlott az ISS és az orosz rakéta találkozása

Kicentizték.

Ahogy mi is megírtuk, November 15-én Oroszország egy rakétakísérletet hajtott végre az űrben, amely a visszavonult szovjet megfigyelő műholdat, a Kosmos 1408-at vette célba. A mintegy 650 kilométer magasságban keringő műhold az 1980-as évek közepe óta működésképtelen, és most már biztosan az is marad:

a 2 tonnás űreszköz sikeresen megsemmisült, és közvetlenül a becsapódás után legalább 1500 nyomon követhető darabra tört szét, nagy törmelékfelhőt létrehozva.

A rakétakísérlet ugyan sikeres volt, de eléggé feszült lett tőle a nemzetközi hangulatot.

Többek között az űrhulladékkal történő összeütközés veszélye miatt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének két alkalommal is biztonságba kellett vonulnia az űrállomáshoz dokkolt űrhajókba, felkészülve a vészhelyzet esetén a Földre történő visszatérésre.

Az orosz védelmi minisztérium a közleményében tagadta a veszélyt: szerintük a megsemmisített műhold darabjai nem veszélyeztetik az űrállomást, mert utóbbi 40-60 kilométerrel alacsonyabban kering. A tárca szerint a szakemberei egy, a világűrben kialakult helyzetet vizualizáló szoftverrendszer segítségével, valós adatok alapján modellezték a korábban megfigyelt és az újonnan észlelt űrobjektumok mozgását követő űreszközök és a Nemzetközi Űrállomás segítségével. Megállapították, hogy a videófelvételen jól látható: az objektumok különböző síkon, különböző dőlésszögű pályákon mozognak.

Most két animációt is bemutattak, ami részletesebben bemutatja az esetet. Mindkettő videó a szétszóródott űrtörmelék, a rakéta és az ISS útját mutatja be, ami alapján tényleg ki volt centizve a dolog. Arról, hogy a szétszóródott űrtörmelék milyen hatással lesz a jövőre, itt írtunk.


A figyelmetekbe ajánljuk