Európa több térségében is jelentősen visszaesett a népesség az időszámításunk előtti negyedik évezred végére. Az újkőkori népességcsökkenésként ismert jelenség egyes becslések szerint bizonyos területeken 50 százalékos népességfogyással is járhatott. A korábban virágzó települések egy része elnéptelenedett, miközben az addig folyamatosan gyarapodó közösségek fejlődése megtorpant.
Sokáig azt gondolták, hogy a jelenség hátterében a mezőgazdasági nehézségek, az éghajlatváltozás és a fegyveres konfliktusok állnak. Az elmúlt évek genetikai vizsgálatai azonban egy másik lehetséges magyarázatot hoztak felszínre: a pestist.
A Nature folyóiratban 2024-ben megjelent tanulmány kutatói 108, ötezer évvel ezelőtt élt skandináv ember földi maradványait vizsgálták meg. A csontokból és fogakból kinyert DNS alapján 18 személynél, azaz a vizsgált egyének 17 százalékánál mutatták ki a pestist okozó baktériumot.
Különösen megrázó eredményre jutottak egy 38 tagú család vizsgálatakor. A hat generációt felölelő rokonság 12 tagjánál találták meg a kórokozót, ami közel 32 százalékos fertőzöttséget jelent. A genetikai adatok arra utalnak, hogy a közösséget mintegy 120 év alatt három különböző járványhullám sújtotta, amelyek közül az utolsó lehetett a legsúlyosabb.
Bár a skandináv leletek súlyos járványra utalnak, a kutatók között továbbra sincs egyetértés arról, hogy a pestis mekkora szerepet játszott az újkőkori népességcsökkenésben. Más vizsgálatok jóval alacsonyabb fertőzöttségi arányokat mutattak ki, így elképzelhető, hogy a betegség Európa különböző területeit eltérő mértékben érintette. Ráadásul az ősi baktériumtörzsek még nem rendelkeztek minden olyan tulajdonsággal, amely a későbbi, bolhák által terjesztett pestisjárványokat jellemezte.
A szakemberek szerint az éghajlat lehűlése, a terméshozamok visszaesése és az erőszakos konfliktusok szintén hozzájárulhattak a korabeli közösségek hanyatlásához. Az ötezer éves csontvázak mindenesetre azt bizonyítják, hogy a pestis már jóval a középkor előtt jelen volt Európában.
Olvasd el ezt is!