Kipróbálták, hogy különböző kultúrájú emberek és vakok hogyan kommunikálnak a leghatékonyabban szavak nélkül. Az eredmények alapján a gesztikulálás sokkal hatásosabb, mint a hangok kiadása.
A filmekben ha ősembereket látunk, általában morgó hangokkal kommunikálnak egymással. Na de vajon tényleg így kommunikáltak az ősemberek? Egy kutatócsoport most kísérletekkel próbálta megtudni, hogy ez a filmklisének van-e valóságalapja. Mivel a nyelv fő funkciója az emberek közötti jelentés közvetítése, a kutatók azt vizsgálták, hogy a gesztusok vagy a nem verbális hangok hatékonyabbak-e a jelentés átadásában.
Két, 30 önkéntesből álló, különböző kultúrájú (ausztrál és vanuatui) csoportnak kellett megpróbálnia meghatározott jelentéseket gesztusokkal vagy nem verbális hangokkal közvetíteni. Ugyanezt a gyakorlatot megismételték 10 látó és 10 vak önkéntessel, akiknek az volt a feladatuk, hogy a gesztusos vagy nonverbális kommunikációt produkálják, miközben egy egyetemi hallgatókból álló csoport megpróbálta megérteni, hogy mit jelentenek.
A sikeres kommunikáció kétszer olyan magas volt, amikor gesztikuláltak, mint amikor hangokat adtak ki, mind a kultúrák között, mind vakok és látók esetében. Ezek az eredmények összhangban vannak a nyelv eredetének gesztusokra épülő elméletével, írta a csapat a tanulmányában. A termelők gesztusjelzései sokkal jobban hasonlítottak egymásra, mint a vokális jelek, még a vak önkéntesek által produkáltak is. Például mindenki a kulcs elfordításának mozdulatát használta a zár szó ábrázolására, míg magának a szónak a hiányában nem volt közös hang, amivel kifejezhették volna a jelentését.
A gesztus azért sikeresebb, mint a vokalizáció, mert a gesztusjelek univerzálisabbak, mint a hangjelek, állapították meg a kutatók. Mivel azonban a vizsgálatban olyan vanatuiak vettek részt, akik viszonylag kevéssé ismerték a nyugati kultúrát, néhány különbség mégis megmutatkozott. A lánc szót másképp kommunikálták, egy ausztrál termelő kézzel szimulált húzási művelettel, és egy vanuatui termelő kézzel szimulált dobási művelettel, amely a láncot mint horgonyt reprezentálta.
A tanulmány azt feltételezi, hogy a nyelvet is magában foglaló kognitív rendszereink nem változtak jelentősen az alatt az akár 500 ezer év alatt, amióta a feltételezések szerint a nyelvet kifejlesztettük. Persze az is lehet, hogy a két kommunikációs forma egyszerre fejlődött ki, jegyzik meg a kutatók. Az olyan egyszerű dolgok, mint a sikoltozás is eléggé univerzálisak lennének, így lehetséges, hogy az emberek mindig is a kettő kombinációját használták.
A kutatók azonban kifejtik, hogy erre vonatkozóan vegyes bizonyítékok állnak rendelkezésre, néhány kisebb tanulmány szerint a vokalizáció akadályozhatja a gesztikulált kommunikáció sikerét. Más bizonyítékok is arra utalnak, hogy először inkább a gesztusokra támaszkodhattunk, többek között az, hogy a főemlősöknél a gesztusokat gyakrabban használják, mint a vokalizációt, és a kisgyerekek és a csimpánzok is hasonló gesztusokat használnak. Tehát lehetséges, hogy a korai időkben, mielőtt tényleges szavakkal álltunk volna elő, az összetettebb jelentéseket talán jobban artikulálták a nagyon ügyes kezeink, mint a hangszálaink.
(Forrás: ScienceAlert)
