Akár a házastársad megbízható társaságában, akár csak úgy, amikor azt hiszed, hogy senki sem lát, mindannyian piszkáljuk az orrunkat. Más főemlősök is csinálják. Az orrpiszkálás társadalmi megbélyegzése széles körben elterjedt. De vajon tényleg kellene-e ezt tennünk - és mit kezdjünk a fikánkkal?
Az orrpiszkálás teljesen természetes szokás - azok a gyerekek, akik még nem tanulták meg a társadalmi normákat, nagyon korán rájönnek, hogy a mutatóujjuk és az orrlyuk között elég jó az illeszkedés. De a takonynál sokkal több van ott fent. A napi nagyjából 22 000 légzési ciklus során a fújtató nyálka ott fent egy kritikus biológiai szűrőt képez, amely felfogja a port és az allergéneket, mielőtt azok behatolnának a légutakba, ahol gyulladást, asztmát és más hosszú távú tüdőproblémákat okozhatnak.
Az orrjáratunkban található sejtek, az úgynevezett csészesejtek (nevüket csészeszerű megjelenésükről kapták) nyálkát termelnek a vírusok, baktériumok és a potenciálisan káros anyagokat, például ólmot, azbesztet és polleneket tartalmazó por felfogására. Az orrváladék és a benne lévő antitestek és enzimek a szervezet első vonalbeli immunvédelmi rendszere a fertőzésekkel szemben. Az orrüregnek saját mikrobiomja is van. Néha ezek a természetes populációk megzavarodhatnak, ami különböző állapotokhoz, például náthához vezethet. Általában azonban az orrmikrobáink segítenek visszaverni a betolakodókat, a nyálkás csatatéren harcolva ellenük. A nyálkában megragadott por, mikrobák és allergének végül lenyelésre kerülnek, ahogy a nyálka lecsorog a torkunkon.
Ez általában nem jelent problémát, de egyes szennyező anyagoknak való környezeti kitettséget súlyosbíthatja. Például az ólom - a háziporban és a kerti talajban elterjedt idegméreg - a gyermekek szervezetébe a leghatékonyabban a lenyelés és az emésztés útján jut be. Tehát súlyosbíthatja az egyes környezeti mérgező anyagoknak való kitettséget, ha a kifújás helyett felszippantja valaki, vagy megeszi a fikákat. Mit mond a tudomány a orrbányászat kockázatairól? Az arany Staph (Staphylococcus aureus, néha rövidítve S. aureus) egy olyan kórokozó, amely számos enyhe vagy súlyos fertőzést okozhat. Tanulmányok szerint gyakran megtalálható az orrban (ezt nevezik nazális hordozásnak).
Egy tanulmány szerint az orrpiszkálás összefügg az S. aureus orrba hordozásával. Az orrpiszkálás szerepe az orr hordozásában bizonyos esetekben ok-okozati összefüggésben állhat. Az orrpiszkálás szokásának leküzdése segítheti a S. aureus dekolonizációs stratégiákat. Az orrpiszkálás összefüggésbe hozható a Golden Staph sebekbe történő átvitelének fokozott kockázatával is, ahol komolyabb kockázatot jelent. Néha az antibiotikumok nem hatnak a Golden Staph-ra. Az egyik tanulmány megjegyezte, hogy a növekvő antibiotikum-rezisztencia arra szólítja fel az egészségügyi szolgáltatókat, hogy értékeljék a betegek orrpiszkálási szokásait, és oktassák őket az ujjal az orrba való belépés megelőzésének hatékony módjairól.
Az orrpiszkálás a Streptococcus pneumoniae átvitelének is eszköze lehet, amely többek között a tüdőgyulladás gyakori okozója. Más szóval az ujjperc orrba dugása remek módja annak, hogy a baktériumokat az ember még jobban bejuttassa a szervezetébe, vagy a taknyos ujjával szétterítse őket a környezetében. Az orrlyukakon belül is fennáll a horzsolás veszélye, ami lehetővé teszi a kórokozó baktériumok behatolását a szervezetbe. Az önkárosításig fajuló kényszeres orrpiszkálást rhinotillexomániának nevezik egyébkémt.
Vannak, akik megeszik őket (a szakkifejezés mucofágia, azaz nyálkatáplálás). Amellett, hogy a fikaevés gusztustalan, ez azt jelenti, hogy lenyeljük mindazokat a belélegzett, nyálkához kötött baktériumokat, mérgező fémeket és környezeti szennyeződéseket, amelyekről korábban már beszéltünk. Mások a legközelebbi tárgyra törlik őket, egy kis ajándék, amit később valaki más fedez fel. Undorító, és remek módja a baktériumok terjesztésének. Néhány higiénikusabb ember zsebkendőt használ, és utána egy szemetesbe vagy a WC-be dobja. Ez valószínűleg a legkevésbé rossz lehetőségek közé tartozik, ha tényleg muszáj. Csak arra ügyelj, hogy az orrfújás vagy orrba vájás után különösen alaposan moss kezet, tekintettel arra, hogy amíg a váladék teljesen meg nem szárad, a fertőző vírusok a kezeken és az ujjakon maradhatnak.
(Forrás: ScienceAlert)
