New Yorkban szükségállapotot hirdettek, annyira sok a majomhimlős

New Yorkban szükségállapotot hirdettek, annyira sok a majomhimlős

Kathy Hochul New York kormányzója pénteken szükségállapotot hirdetett, mivel a majomhimlő-fertőzések száma rohamosan emelkedik.


Ez a végrehajtási rendelet lehetővé teszi számunkra a gyorsabb reagálást. Az egészségügyi szakemberek számára pedig, hogy további intézkedéseket tegyenek, amelyek segítenek abban, hogy több New York-i időben oltást kapjon

– mondta Hochul pénteken a Twitteren.

A kormányzó hivatalos végrehajtási rendelete szerint New Yorkban hivatalosan 1383 esetet jelentettek 2022. július 29-ig. A Center for Disease Control and Prevention adatai csak kis mértékben térnek el ettől az adattól, mivel az ügynökség honlapja szerint az államban 1345 eset van, és ők is szintén július 29-én is frissítették.

A szükségállapot augusztus 28-ig tart, és remélik, hogy addig növelni tudják a vakcina elérhetőségét.

A New York-iak mindezek mellett feliratkozhatnak az állami egészségügyi minisztérium majomhimlő-oldalára, amelyet folyamatosan frissítenek, és ahol a fertőzés tüneteiről és kezeléséről is beszámolnak a szakemberek.

A honlap szerint a tünetek közé tartoznak a kiütések, dudorok vagy hólyagok a test bármely részén, valamint az influenzaszerű tünetek és a fáradtság. Az oldal arról is beszámol, hogy a vírus fertőzött személlyel való közvetlen érintkezés, légzőszervi cseppek és közös használatú felületek révén is terjedhet.

A WHO a múlt héten globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a vírust. Világszerte 22 485 megerősített esetet regisztráltak.

De még mindig rengeteg kérdés és aggodalom merül fel a majomhimlővel kapcsolatban, ezért a lakosok védelmét szolgáló óvintézkedések megtétele olyan lépés, amelyet hamarosan több politikus is bevezethet.

(Futurism)

A figyelmetekbe ajánljuk