A Hold.

A NASA Artemis-programjának első legénységgel történő holdraszállása legkorábban 2026-ban történhet meg.


Paul Martin, a NASA főfelügyelője kedden a képviselőház űr- és repüléstechnikai albizottságának meghallgatásán közölte a hírt – amelyet már egy jó ideje lehetett sejteni – a törvényhozókkal, az Artemis-programmal kapcsolatos szélesebb körű tájékoztatás részeként, amelynek első küldetése is késik.

"Tekintettel a leszállórendszer és a NASA következő generációs űrruháinak kifejlesztéséhez és teszteléséhez szükséges időre, becsléseink szerint a legénységgel történő holdraszállás időpontja valószínűleg legkorábban 2026-ra csúszik"

– mondta Martin az élőben közvetített nyitóbeszédében.

A NASA főfelügyelői hivatalának 2021 novemberi ellenőrzése szerint az első négy Artemis-küldetés egyenként 4,1 milliárd dollárba fog kerülni.

A csúszások és a többletköltségvetés részben technikai problémáknak, részben pedig a Blue Origin tavalyi tiltakozásának és peres eljárásának köszönhető.

Martin híre néhány nappal azután érkezett, hogy a NASA bejelentette, hogy az Artemis 1 – amely egy személyzet nélküli Hold körüli repülést foglal magában – legkorábban idén májusban indul (eredetileg 2022 februárjában indult volna), de még ez az ütemterv is kétséges a kulcsfontosságú tesztek adatelemzései és az egyéb elvégzendő munkák mennyisége miatt.

A NASA a maga részéről rámutatott azokra a nem várt problémákra, amelyek hozzájárultak a költségek növekedéséhez és az ütemterv késéséhez, különösen a koronavírus világjárványt illetően, amely az ellátási láncban fennakadásokat és a biztonsági protokollok miatt személyzeti kihívásokat okozott.

Az Artemis-program az Apollo-küldetéssorozat modernkori megfelelője lesz, a 2024-ről 2026-ra tolódott holdraszállás az Artemis 3 nevet kapta. Ezt az Artemis 2 előzi meg, amely ugyan fog űrhajósokat szállítani, de sem a hajó, sem az asztronauták nem fognak leszállni.

Forrás: Space.com

A figyelmetekbe ajánljuk