A Hold.

A NASA megerősítette a történelmi jelentőségű küldetés indulási dátumát

A NASA által „az emberiség Holdra való visszatérésének" nevezett küldetés az évekig tartó fennakadások után nagy lépést tesz előre.


Az űrügynökség bejelentette, hogy az Artemis I. – az első, személyzet nélküli Hold körüli küldetés – végül augusztus 29-én indulhat. Az első tartalék időpontot szeptember 2-ára tűzték ki.

A célegyenesben vagyunk

– mondta Charlie Blackwell-Thompson, az Artemis I indítási igazgatója egy szerdai sajtótájékoztatón, amelyen megerősítette az Artemis I indítási időpontját.

Blackwell-Thompson azt is megerősítette, hogy az Orion, az óriási Space Launch System (SLS) rakéta tetején ülő kapszula végső feltöltése sikeres volt a hétvégén.

Már-már úgy tűnt, a küldetés sosem fog megvalósulni. Június elején egy jelentésből kiderült, hogy az űrügynökség évekkel van lemaradva az indítási ütemtervétől.

Az Artemis IV – az első tervezett, legénységgel a Hold felszínére induló küldetés, amely végül az első nőt és az első színesbőrű embert juttathatja a Holdra – a jelentés szerint szintén mintegy két és fél év késéssel indulhat.

A rossz hírek ezzel még nem értek véget: költségvetési megszorítások és üzemanyag-szivárgások sújtják az űrügynökség erőfeszítéseit.

A Holdra való visszatérés talán egy kicsit nehezebbnek bizonyul, mint azt a tudósok szerették volna.

Forrás: Futurism


A figyelmetekbe ajánljuk