Nap
Fotó: Shutterstock

A tudósok végre megerősítették, hogy a napmaximum már javában tart

A napciklus megfigyelésében részt vevő tudósok meglepő bejelentése megerősítette, hogy a Nap tevékenységének legaktívabb és legveszélyesebb időszaka, a napmaximum már javában zajlik, és még legalább egy évig folytatódhat, írja a Live Science.


A Nap nagyjából 11 éves aktivitási ciklusának robbanásszerű csúcspontja – amelyet napmaximumnak neveznek – már javában zajlik, jelentették be a tudósok. Bár sok szakértő sejtette, hogy ez a helyzet, a hivatalos megerősítés nagy meglepetés, mivel a kutatók általában az ilyen bejelentésekkel addig várnak, amíg ez az aktív fázis el nem kezd lecsengeni.

A NASA, a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) és a nemzetközi Napciklus-előrejelző Testület (SCPP) képviselői azt sugallták, hogy az időszak már két évvel ezelőtt elkezdődhetett, jóval azelőtt, amikorra ezt az előrejelzések jósolták. A tudósok azt is megjegyezték, hogy a naptevékenység valószínűleg még körülbelül egy évig rendkívül magas marad.

Elsayed Talaat, az NOAA munkatársa kiemelte, hogy a naptevékenység a következő hónapokban még növekedhet, ami élénkebb sarki fényt és potenciálisan káros napviharokat hozhat a Földre.

A szokatlanul korai bejelentést minden bizonnyal az elmúlt hetekben bekövetkezett szélsőséges űridőjárási események sorozata válthatta ki. Pedig 2019 decemberében, amikor a jelenlegi, 25. napciklus elkezdődött, az SCPP azt jósolta, hogy a napmaximum valószínűleg 2025-ben kezdődik, és a korábbi ciklusokhoz képest viszonylag gyenge lesz.

Hamarosan kiderült azonban, hogy ezek a kezdeti előrejelzések pontatlanok voltak, amikor a napfoltok száma és a napkitörések gyakorisága 2022 végén és 2023 elején meredeken emelkedni kezdett. Augusztusban a napfelszínen látható napfoltok száma 23 éves csúcsot ért el, de az X-osztályú, vagyis legerősebb napkitörések száma is meghaladja az 1996 óta vezetett feljegyzések összes korábbi maximumát.

napkit\u00f6r\u00e9sek (illusztr\u00e1ci\u00f3)

Napkitörés (illusztráció)

Fotó: Shutterstock

A napkitörések plazma- és sugárfelhőket indíthatnak a Föld felé – ezek geomágneses viharokat, vagyis bolygónk mágneses mezejének zavarát válthatják ki, ami sarki fénnyel festheti be az eget. Ha pedig igazán erős napviharok csapnak le a bolygónkra, azok hatással lehetnek a földi infrastruktúrára is: széles körű rádiókimaradásokat okozhatnak, de az is elképzelhető, hogy műholdak zuhannak vissza az űrből.

A figyelmetekbe ajánljuk