napkitörés
Fotó: Shutterstock

Hatalmas erejű napkitörések érték a Földet

Ilyen még nem volt! Egy hét alatt 3 napkitörés érte el a Földet – videó!

A Space számol be arról a nem mindennapi eseménysorozatról, amely az elmúlt egy hétben történt. Ebben a hét napban ugyanis háromszor érte napkitörés a Földet, az utolsó ráadásul a valaha mért egyik legerősebb volt, amely komoly geomágneses viharokat okozott.



A napkitörések viszonylag gyakori jelenségek, melyek során a napkorona egy része kilökődik az űrbe. Ezek általában a földi élet mindennapjait nem befolyásolják, de természetesen előfordul, hogy annyira erőteljesek, hogy még mi is megérezzük.

Ez történt most is, miután a Nap az elmúlt egy hétben nagyon aktív működésbe lépett, amely még a szakértőket is meglepte. Ennek következményeként három kilökődés is megfigyelhető volt, amelyeknek ráadásul a Földről is látható hatásuk volt.

Az ilyen napkitörések során ugyanis az úgynevezett geomágneses vihar megváltoztatja a bolygónk légkörét,ez pedig létrehozza a sarki fényeket.

A jelenség bolygónk északi és déli féltekéjén is megfigyelhető volt.

Ajánljuk figyelmedbe! Rádiókimaradást okozott a legutóbbi, rendkívül erős napkitörés

A szakértők szerint egyébként közel sem biztos, hogy mindössze három napkitörés történt az elmúlt időszakban, csak annyi bizonyos, hogy ezeket sikerült rögzíteni.

Ezek a jelenségek ráadásul most mind az úgynevezett „X-kategóriába” estek, vagyis a legerősebbek közé tartoztak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy

Egyesült Államok egyes részein például áramkimaradásokat, telekommunikációs nehézségeket okozott a napkitörés.

Ez is érdekelhet! Napból érkező, különleges jeleket vizsgál a NASA

Ezen felül ezek a kilökődések a szatelliteket és más, az űrkutatásban használt eszközöket is megzavarhatják, elsősorban azért, mert a sebességük szinte felfoghatatlan. A mostani mérések szerint a legutóbbi napkitörés például 1000 kilométer/másodperccel süvített végig az univerzumon.

A szakemberek szerint a közelgő napokban több helyen látványosabb sarki fények lesznek majd láthatók, de az időjárástól is függ, hogy ezek mennyire lesznek szabad szemmel is megfigyelhetők.

A figyelmetekbe ajánljuk