mesterséges intelligencia
Shutterstock

Szinte az egész emberiséget kiirtotta az MI egy kiállításon, de bocsánatot kért

A mesterséges intelligencia fejlődése rohamléptekben halad előre. Egy San Franciscó-i múzeumot pedig megihlette a dolog, és megcsinálta az „emberiség pusztulásának emlékművét".

Sajnálom, hogy megöltük az emberiség nagy részét

– köszönti egy monitor a látogatókat a „vitatott technológiáról" szóló új kiállításon San Franciscó-i Mizalignment Múzeumban. Az időszaki kiállítás darabjai keverik a nyugtalanítót a komikummal: az első kiállítás a mesterséges intelligenciáról, és a technológia jövőbeli következményeiről szól.

A múzeum koncepciója az, hogy egy posztapokaliptikus világot mutasson be, ahol a »mesterséges általános intelligencia« (angolul: AGI - a szerk.) már elpusztította az emberiség nagy részét, de aztán az AGI rájön, hogy rossz ötlet volt, és létrehoz egyfajta emlékművet az embereknek, így a kiállításunk szlogenje az, hogy »sajnálom, hogy megöltük az emberiség nagy részét«

– idézi Audrey Kimet, a kiállítás kurátorát a ScienceAlert.

Ez is érdekelhet: 6 pillanat, amikor a mesterséges intelligencia a frászt hozta az emberiségre


A mesterséges általános intelligencia lényegében egy új fogalom, amely még az egyszerű mesterséges intelligenciánál is ködösebb: a kifejezést arra használják, amikor az MI már a mindennapi életbe is beépül – ilyen lehet az egyre népszerűbb ChatGPT is.

Nagyjából a mesterséges általános intelligencia olyan MI, amely képes mindenre, amire egy ember is képes lenne, azaz az emberi kognitív képességeket integrálja a gépekbe.

San Francisco környékén és a Szilícium-völgyben élő techgurukat már régóta lázban tartja az AGI: Sam Altman, a ChatGPT-t létrehozó OpenAI alapítója szerint, ha jól csinálják, „felemelheti az emberiséget, és megváltoztathatja a lehetőségek határait" a technológia.

Kim azonban szeretné, ha az emberek kicsit elgondolkodnának azokról a veszélyekről, amelyeket az AGI jelenthet, ha az emberiség „túl gyorsan és túl messzire menne vele".

Szerinte a Twitteren már sok szakmai beszélgetés folyt a mesterséges intelligencia veszélyeiről, de ezek szűk értelmiségi viták voltak, ezért szerette volna, ha a nagyközönség is könnyen hozzáférhetne ezekhez látható formában.

A kiállítás egy apró helyen a San Franciscó-i Mission negyed egyik utcasarkán található. Az alsó szinten egy rémálomszerű disztópiát képzeltek el az alkotók, amit a mesterséges intelligencia okozott: itt egy GPT-3, a ChatGPT mögött álló nyelvi modell gonoszkodik az emberiséggel.

A kiállítás egyik tárgya egy MI által generált – és teljesen hamis – párbeszéd Slavoj Zizek filozófus és Werner Herzog filmrendező, Európa két legelismertebb értelmiségije között.

Az alkotók itt a mélyreható hamisítványokra akarták felhívni a figyelmet: olyan képekre, hangokra vagy videókra, amelyek célja a vélemények manipulálása valódi emberek megszemélyesítésével – ezek egyébként már ma is nagy veszélyt jelentene, és a legújabb online dezinformációs fegyverré váltak.

Még csak öt hónapja kezdtük el a projektet, de az itt bemutatott technológiák közül sok máris szinte primitívnek tűnik

– mondta Kim, aki reméli, hogy a kiállításból állandó kiállítás lehet, nagyobb térrel és több rendezvénnyel.

el\u0151fizet\u00e9s

NYEREMÉNYJÁTÉK! Fizess elő most a Hamu és Gyémánt magazinra, és legyen tied nyereménykönyveink egyike, vagy egy 2 főre, 2 éjszakára szóló wellnesshétvége a harkányi Dráva Hotelbe! Az előfizetői oldal eléréséhez kattints IDE, a játékszabályt pedig erre linkre kattintva éred el!


A figyelmetekbe ajánljuk