Tényleg van mitől tartanunk?
Heves vita folyik a szakértők között, akik még mindig rendkívül megosztottak a témában.
Legutóbb Émile Torres filozófus és történész számolt be arról, hogy nagyon is aggódnunk kell. Ő azt vizionálja, hogy egy mesterséges szuperintelligencia (ASI) – egy olyan mesterséges erő, amely messze meghaladná az emberek kognitív képességeit – az emberiség kihalásának oka lehet, mivel egyszerűen nem lennénk képesek megjósolni vagy irányítani a tetteit.
Persze, egy jelentős „ha" lebeg azon kérdés felett, hogy ez a technológia egyáltalán létezni fog-e valaha. Torres szerint azonban lehetséges, tekintettel a számítástechnika exponenciális fejlődésére és gyors ütemű evolúciójára.
E projektek bármelyikének sikere az emberi történelem legjelentősebb eseménye lenne. Hirtelen a mi fajunkhoz csatlakozna valami nálunk sokkal intelligensebb dolog. Ez azt jelentené, hogy miközben szuperül segíthet nekünk gyógyítani az olyan betegségeket, mint a rák és az Alzheimer-kór, vagy megtisztítani a környezetet, ellenünk is fordulhat, és esetleg úgy dönthet, hogy teljesen kiirt minket
– mondta a történész.
Úgy véli, mielőtt túl késő lenne, az AI-vel kapcsolatos kutatásokat le kell lassítani, vagy akár szüneteltetni sem lenne rossz ötlet.
Érdemes lenne Torres figyelmeztetéseit komolyan venni?
Bizonyos értelemben a kérdés lényegtelennek tűnik, mivel a döntéshozók nem hajlandóak a nagy technológiákat visszaszorítani, így előbb-utóbb megtudjuk, mire képes a rettegett mesterséges intelligencia.