A marsi élet keresése most sokkal bonyolultabbá válhatott.
Miközben az olyan roverek, mint a Curiosity és a Perseverance, az ősi élet nyomai után kutatnak a felszínen, az új bizonyítékok azt mutatják, hogy sokkal mélyebbre kell ásnunk, hogy megtaláljuk őket. Az aminosavakra utaló nyomok, amelyek abból az időből maradtak fenn, amikor a Mars még lakható volt, valószínűleg legalább 2 méterrel a föld alatt vannak eltemetve. Ez azért van, mert a Mars, mivel nincs mágneses mezője és légköre gyenge, sokkal nagyobb dózisú kozmikus sugárzásnak van kitéve a felszínén, mint a Föld. Ezt tudjuk, és azt is tudjuk, hogy a kozmikus sugárzás elpusztítja az aminosavakat.
A kísérleti adatoknak köszönhetően most már azt is tudjuk, hogy ez a folyamat geológiai értelemben nagyon rövid idő alatt megy végbe. A kozmikus sugárzás valójában óriási aggodalomra ad okot a Mars kutatásában. Egy átlagos földi ember évente körülbelül 0,33 millisievert kozmikus sugárzásnak van kitéve. A Marson ez az éves sugárterhelés több mint 250 millisievert is lehet. Ez a nagyenergiájú sugárzás, amely a napkitörésekből és az olyan energetikai eseményekből, mint a szupernóvákból származik, képes áthatolni a kőzeteken, ionizálva és elpusztítva minden szerves molekulát, amellyel találkozik.
Valamikor régen a Marsnak valószínűleg globális mágneses mezeje volt, és sokkal vastagabb légköre, hasonlóan a Földhöz. Arra is van bizonyíték - méghozzá sok -, hogy a Mars felszínén egykor folyékony víz volt óceánok, folyók és tavak formájában. A jellemzők e kombinációja arra utal, hogy a Mars a múltban (talán többször is) lakható lehetett. Az egyik jel, amely a Mars lakhatóságára utalhat, az aminosavak jelenléte. Ezek a szerves vegyületek nem bioszignatúrák, hanem az élet legalapvetőbb építőkövei közé tartoznak. Az aminosavak fehérjéket alkotnak, és olyan űrsziklákban, mint a Ryugu aszteroida, valamint a 67P üstökös légkörében is találtak már ilyeneket.
Tehát nem az élet egyértelmű jelei, de a Marson való megtalálásuk újabb nyomot jelentene, amely arra utalna, hogy az élet ott is kialakulhatott valamikor régen. A kutatócsapat jobban meg akarta érteni, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy a Mars felszínén aminosavakra utaló nyomokat találnak, ezért kísérletet terveztek e vegyületek szívósságának tesztelésére. Az aminosavakat összekeverték a marsi talajt szimuláló ásványi keverékekkel, amelyek szilícium-dioxidból, hidratált szilícium-dioxidból vagy szilícium-dioxidból és perklorátokból (sókból) álltak, majd a marsi légkört utánzó kémcsövekbe zárták őket különböző, a Marshoz hasonló hőmérsékleten.
Ezután a kutatócsoport ionizáló gamma-sugárzással besugározta a mintákat, hogy utánozzák a Mars felszínén mintegy 80 millió év alatt várható kozmikus sugárzás dózisát. A korábbi kísérletek csak az aminosavakat sugározták, a talajszimulánsok nélkül. Ez pontatlan élettartamot adhatott az aminosavaknak. Ez azt jelenti, hogy a Mars felszínén körülbelül 100 millió évnél régebben található aminosavak valószínűleg már rég eltűntek, semmivé sugárzódtak. Tekintettel arra, hogy a Mars felszíne ennél sokkal hosszabb ideje - inkább több milliárd, mint több millió éve - nem volt vendégszerető az általunk ismert élet számára, az a néhány centiméter, ameddig a Curiosity és a Perseverance le tud ásni, nem valószínű, hogy aminosavakat fog felszínre hozni.
Mindkét rover szerves anyagot talált a Marson, de mivel a molekulákat nem biológiai folyamatok is előállíthatták, nem tekinthetők az élet bizonyítékának. Ráadásul a csapat kutatásai szerint ezek a molekulák a keletkezésük óta jelentősen megváltozhattak az ionizáló sugárzás hatására. Más bizonyítékok is arra utalnak, hogy a kutatócsoport talán rájött valamire. A Mars felszíne alól időnként valóban eljutnak anyagok a Földre. Sőt, még aminosavakat is találtak benne. Ahhoz azonban, hogy többet tudjunk meg, talán még várnunk kell, amíg a Marson nem lesznek keményebb ásatási eszközeink.
(Forrás: ScienceAlert)
