A Mars.

Hatalmas földrengést figyelt meg a NASA a Marson

A NASA Insight marsjárója a múlt héten 5-ös erősségű rengést regisztrált a vörös bolygón, amely a legnagyobb ilyen dübörgés, amelyet valaha is megfigyeltek a Marson.


A hír alig egy héttel azután érkezett, hogy a leszállóegység megerősítette a korábbi legnagyobb rengések intenzitását és helyét.

Ezek 2021 augusztusában és szeptemberében történtek, és 4,1-es, illetve 4,2-es erősségűek voltak. A szóban forgó eseteket a május 4-i erőteljes esemény azonban alaposan felülmúlta.

A Britannica szerint a 4-es és 5-ös erősségű földrengések gyakran érezhetők, de jellemzően csak kisebb károkat okoznak. Az InSightot 2018-ban küldték a Marsra, hogy tanulmányozza a Mars belsejét alkotó magot, köpenyt és kérget, valamint a bolygó belsejéből kiinduló „marsrengéseket".

Azóta az InSight több mint 1000 rengést észlelt, de semmi sem volt olyan intenzív, mint a mostani esemény, amelyet a leszállóegység szeizmométere szúrt ki.

A bolygókutatóknak még időbe telhet, amíg kiderítik a mostani rengés eredetét, de ez igaz a tavalyi nagy erejű eseményekre is. A marsi rengések ugyanis szeizmikus hullámokat bocsátanak ki, amelyek visszaverődnek a Mars belsejében lévő anyagról.

Forrás: Gizmodo


A figyelmetekbe ajánljuk