Az ELTE hétfői közleménye szerint a kutatók arra keresték a választ, hogy vajon fajtánként eltér-e a kutyák vonyítási hajlandósága, és ha igen, szerepet játszik-e az adott fajta farkasokhoz való genetikai közelsége, az egyed kora és neme.
A kutatás eredményeit a Communications Biology című folyóiratban mutatták be.
A vonyítás a farkasok legjellegzetesebb hangadása. Azonban nem csak a farkasok vonyítanak, a kutyafélék családjának több tagjánál is előfordul ez a fajta hangtípus. A farkasok például arra használják, hogy fajtársaikkal nagy távolságokon keresztül kommunikáljanak, kijelöljék a territóriumuk határait, és hogy válaszvonyítással osszák meg egymással a helyzetüket – olvasható a vizsgálatról beszámoló közleményben.
A kutatók hozzátették: háziasított rokonaiknál, a kutyáknál, sokkal komplikáltabbnak tűnik a vonyítás használata.
Míg bizonyos fajták, mint a farkashoz nagyon hasonlító szánhúzók, gyakran vonyítanak akár indokolatlan hangokra is (például sziréna, harang, zene), addig más kutyák egyszer sem mutatják ezt a viselkedést az életük során.
Az ELTE Etológia Tanszék kutatói, hogy választ kapjanak arra a kérdésre, hogy hajlamosabbak-e bizonyos fajták vonyítani, megvizsgálták, hogy hogyan reagálnak családi kutyák a farkasvonyításra. Mintegy 68 kutyát teszteltek le, amelyek a fajtájuk alapján különböző genetikai távolságra állnak a farkastól.
Eredményeink alapján azok a fajták, amik genetikailag közelebbi rokonságban állnak a farkassal, úgynevezett ősi fajták, gyakrabban válaszolnak vonyítással a farkasoknak, míg a genetikailag távolabb álló fajták – őket modern fajtáknak hívjuk –, inkább ugatással reagálnak. Vagyis úgy tűnik, hogy bár a legtöbb fajta képes vonyítani, a modern fajták már nem használják ezt a hangadást az eredeti funkciója szerint. Ennek az lehet az oka, hogy a modern fajták kialakítása során már eltérőbb volt a kutyák szociális környezete, mint az ősi fajtáknál, és már nem volt szükség a nagy-távolságú kommunikációt szolgáló hangtípusra
– idézték a közleményben Lehoczki Fannit, az ELTE, Etológia Tanszék Neuroetológiai kutatócsoport kutatóját, a kutatás főszerzőjét.
Shutterstock
Az eredmények azt is sugallják, hogy azok a fajták, amik többet vonyítottak, több stresszjelzést is mutattak a vizsgálat során. Azt feltételezzük, hogy az ősi fajták jobban »értik« a farkasok vonyítását, mint a modern fajták. A teszthelyzetben az ősi fajták egy idegen falka territóriumán érezhették magukat, ami stresszt váltott ki belőlük, és így, a farkasokhoz hasonlóan, vonyítással jelezték jelenlétüket a vonyító falkának, hogy így elkerülhető legyen egy esetleges találkozás, ami igen veszélyes lehetne a kutyának
– számolt be az eredményekről Faragó Tamás, az Etológia Tanszék szenior kutatója, a kutatás szerzője.
Faragó hozzátette, hogy érdekes módon, a fajták közti különbség a vonyításban csak idősebb kutyáknál figyelhető meg, ami mögött valamiféle korral együtt járó személyiségbeli változás, vagy esetleg tapasztalat hatása állhat. A kutatók feltételezése szerint a vonyítás, ami stresszjelzésekkel is társult a tesztek során, a félelem jele lehet, és így az idősebb kutyák félősebbek voltak a jelen helyzetben, amit korábban különböző tanulmányok már leírtak.
Azonban ennek megerősítése további vizsgálatokat igényel Faragó szerint.
A kutatók fajta és a kor mellett egyéb faktorok hatását is megvizsgálták a vonyításra, mint a nem és az ivari státusz, amelyek számos aspektusát befolyásolják a kutyák viselkedésének.
Shutterstock
Mint kiderült, a hím nemi hormonok valahogyan érintettek a vonyításban, ugyanis míg az ivaros és ivartalanított nőstények közt nem találtak a kutatók különbséget, a hímeknél igen: az ivartalanított kanok, amiknél tesztoszteron már nem termelődik, hosszabban vonyítottak, mint az ivaros kanok.
A korábbi kutatások szerint az ivartalan kanok félősebbek, a mostani eredmények pedig egybevághatnak a azokkal a feltételezésekkel, miszerint a vonyítás a vizsgált szituációban a félelem jele lehet, vagyis a kutyák válasza a farkasvonyításra:
Félek, kérlek, ne gyere közelebb!
A közlemény szerint ez volt az első kutatás, amelyben az etológusok célzottan a kutyák vonyító viselkedését vizsgálták. Az eredmények alátámasztják a feltételezést, miszerint a háziasítás megváltoztatta a kutyák hangrepertoárját, és a különböző funkciókra való szelekció hatással volt arra, hogy a fajták hogyan dolgozzák fel és használják ezt az ősi kommunikációs formát.
