A futással és járással foglalkozó kutatások szerint a lábujjak mérete és működése szorosan összefügg az energiafelhasználással. Egy 2009-es kísérletben a kutatók azt vizsgálták, mennyire hatékony a futás különböző lábujjhosszúság mellett. Az eredmények alapján a hosszabb lábujjakkal rendelkező emberek több energiát égetnek el futás közben, ami arra utal, hogy a rövidebb lábujjak előnyt jelentenek a két lábon járó ember számára. Ugyanakkor egy másik vizsgálat szerint a sprintereknél gyakrabban fordulnak elő hosszabb lábujjak, amelyek rövid távon gyorsabb elrugaszkodást tesznek lehetővé, még ha ez nagyobb energiaigénnyel is jár.
Ebben a rendszerben a kis lábujj első pillantásra jelentéktelennek tűnik, pedig fontos szerepet játszik az egyensúlyozásban és az előrehaladásban. Lépés közben a testsúly nem egyenletesen terheli a talpat: először a láb külső részére érkezik, majd fokozatosan a belső oldal felé halad és ebben az átmenetben a kis lábujj is fontos szerepet kap.

– idézi az IFLScience Dr. Bruce Pinkert.
A hangsúly azonban nemcsak magán az ujjon, hanem az ízületen is van.
– magyarázta Dr. Wenjay Sung, a White Memorial Medical Group orvosa.
Bár vannak, akik kis lábujj nélkül születnek, vagy betegség, baleset miatt veszítik el, az emberi test képes alkalmazkodni. Ennek ellenére a hiány megváltozott járásmintához, sőt akár gyakoribb elesésekhez is vezethet.
Olvasd el ezt is!
