fagy.

Mutatjuk, meddig marad velünk a fagyos időjárás

Az elmúlt napokban országszerte tombolt a fagyos időjárás, most azonban kiderült, mikor melegszik fel valamelyest a hőmérséklet.


Ezen a héten enyhén szólva sem volt kedvező az időjárás, éjszakánként több helyen is -10 fokokat mértek, ennek az időszaknak azonban hamarosan vége szakadhat.

A Haszon Agrár cikke szerint ugyanis a napokban tapasztalt hideg jövő hét szerdáig fog tartani, utána azonban jelentősen enyhülni fog az idő, csütörtökön pedig már 15 fok körüli hőmérséklet várható.

Ez is érdekelhet: Vérfagyasztó időjárás – a történelem 4 legnagyobb hóvihara

A lap a HungaroMetre hivatkozva azt írja, hogy a jövő hét közepéig már számottevő csapadék nem valószínű, hogy kialakul, az idő pedig részben napos, illetve részben felhős lesz.

Ugyan január első hetében kifejezetten enyhe volt az idő, pont emiatt a napokban tapasztalt hideg minden bizonnyal rengeteg embert sokkolt.

A hőmérséklet a múlt hét közepén még jóval a sokéves átlag fölött alakult, jellemzőek voltak a 10-15 Celsius fok közötti maximumok. Vasárnaptól erős, helyenként viharos széllel sarkvidéki eredetű léghullám érkezett térségünkbe, így január második hetének első felében a maximumok a szél és a napsütés ellenére is csak 0 fok körül alakultak. Miután a hideg levegő nyugalomba jutott és elvonultak a felhők is, a tél eddigi leghidegebb éjszakái alakultak ki szerda és csütörtök reggelre, jellemzően -10 fok körüli értékekkel.

– írja a Haszon Agrár.

A cikkből mindezek mellett az is kiderül, hogy az idei téli szezonban számottevő talajfagy nem alakult ki, csak az utóbbi egy-két napban, számszerűsítve körülbelül a talaj felső 3-10 cm-es rétege „borult jégbe”.

A figyelmetekbe ajánljuk