Az időutazást leíró egyenletek teljesen kompatibilisek és összhangban vannak a relativitáselmélettel - de a fizika nem matematika.
Az idő és a kauzalitás modern értelmezése az általános relativitáselméletből ered. Albert Einstein elméleti fizikus elmélete a teret és az időt egyetlen egységbe - a téridőbe - foglalja össze, és figyelemre méltóan bonyolult magyarázatot ad mindkettő működésére, olyan szinten, amilyet egyetlen más bevett elmélet sem tud felmutatni. Ez az elmélet már több mint 100 éve létezik, és kísérletileg rendkívül nagy pontossággal igazolták, így a fizikusok meglehetősen biztosak benne, hogy pontos leírást ad világegyetemünk oksági szerkezetéről. A fizikusok évtizedek óta próbálják az általános relativitáselmélet segítségével kideríteni, hogy lehetséges-e az időutazás.
Kiderült, hogy fel lehet írni olyan egyenleteket, amelyek leírják az időutazást, és amelyek teljesen kompatibilisek és konzisztensek a relativitáselmélettel. De a fizika nem matematika, és az egyenletek értelmetlenek, ha nem felelnek meg semminek a valóságban. Két fő szempont miatt ezek az egyenletek valószínűleg irreálisak. Az első kérdés gyakorlati jellegű: úgy tűnik, hogy egy időgép megépítéséhez egzotikus anyagra lenne szükség, azaz negatív energiájú anyagra. Minden anyag, amit a mindennapi életünkben látunk, pozitív energiájú - negatív energiájú anyagot nem lehet csak úgy találni. A kvantummechanikából tudjuk, hogy ilyen anyag elméletileg létrehozható, de túl kis mennyiségben és túl rövid ideig. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy lehetetlen egzotikus anyagot létrehozni megfelelő mennyiségben.
Sőt, más egyenleteket is felfedezhetünk, amelyek lehetővé teszik az időutazást anélkül, hogy egzotikus anyagra lenne szükség. Ezért lehet, hogy ez a kérdés csak a jelenlegi technológiánk vagy a kvantummechanika megértésének korlátja. A másik fő kérdés kevésbé gyakorlatias, de annál jelentősebb: ez az a megfigyelés, hogy az időutazás ellentmondani látszik a logikának, időutazási paradoxonok formájában. Az ilyen paradoxonoknak több típusa létezik, de a legproblémásabbak a konzisztencia-paradoxonok. A tudományos-fantasztikus irodalom népszerű trópja, a konzisztencia-paradoxonok mindig akkor fordulnak elő, amikor van egy bizonyos esemény, amely a múlt megváltoztatásához vezet, de maga a változás megakadályozza, hogy ez az esemény egyáltalán megtörténjen.
A tudományos-fantasztikus irodalomban gyakori tévhit, hogy a paradoxonokat meg lehet teremteni. Az időutazókat általában arra figyelmeztetik, hogy pontosan emiatt ne változtassanak jelentősen a múlton, és kerüljék a találkozást múltbeli önmagukkal. Erre számos időutazós filmben találhatunk példát, például a Vissza a jövőbe-trilógiában. A fizikában azonban a paradoxon nem olyan esemény, amely ténylegesen megtörténhet - ez egy tisztán elméleti fogalom, amely magának az elméletnek az ellentmondásosságára utal. Más szóval, a konzisztencia-paradoxonok nem pusztán azt jelentik, hogy az időutazás veszélyes vállalkozás, hanem azt, hogy egyszerűen nem lehetséges.
Az időutazási paradoxonok feloldására tett egyik kísérlet Igor Dmitrijevics Novikov elméleti fizikus önkonzisztencia-elmélete, amely lényegében azt állítja, hogy a múltba lehet utazni, de a múltat nem lehet megváltoztatni. De mi értelme visszamenni az időben, ha a múltat nem lehet megváltoztatni? Ugyanakkor vannak olyan időutazási paradoxonok, amelyeket Novikov feltevése nem tud megoldani. Ezzel visszakerülünk a kiindulóponthoz, hiszen ha akár csak egyetlen paradoxont sem lehet kiküszöbölni, az időutazás logikailag lehetetlen marad.
A többszörös előzmények (vagy ismertebb kifejezéssel élve: párhuzamos idősíkok) lehetővé tétele megoldja azokat a paradoxonokat, amelyeket Novikov feltételezése nem tud. Valójában bármilyen paradoxont meg tud oldani, amit csak akarunk. Az ötlet nagyon egyszerű. Amikor kilépek az időgépből, egy másik idősíkba lépek ki. Ezen az idővonalon azt tehetek, amit akarok, beleértve az időgép elpusztítását is, anélkül, hogy bármit is megváltoztatnék az eredeti idővonalon, ahonnan jöttem. De ezek csak spekulációk.
(Forrás: BigThink)
