ZHMURCHAK / Shutterstock
október 19., 2025  ●  Tudomány
Hamu és Gyémánt

A Földünkön található víz még a Napnál is öregebb lehet

Egy új felfedezés alapjaiban változtathatja meg, amit a víz eredetéről gondoltunk. Csillagászok ugyanis először észleltek úgynevezett „nehéz vizet” egy fiatal csillag körüli por- és gázkorongban – vagyis abban az anyagfelhőben, amelyből bolygók születnek. A megfigyelés arra utal, hogy a Föld vízkészlete nem a Naprendszer kialakulásakor jött létre, hanem jóval a Nap születése előtti időkből is származhat.

A víz eredetét a tudomány évtizedek óta próbálja megfejteni. Egyes elméletek szerint a Földdel együtt keletkezett, mások szerint üstökösök és aszteroidák hatására jelent meg. Most azonban úgy tűnik, hogy a történet még ennél is régebbre nyúlik vissza: a kulcsszereplő az úgynevezett „nehéz víz” – egy olyan vízmolekula, amelyben a hidrogénatomok helyét deutérium veszi át, az a hidrogénizotóp, amely egy plusz neutront tartalmaz.

A nehéz víz kis mennyiségben a Földön is előfordul, de most először sikerült kimutatni egy bolygószületés előtti por- és gázkorongban. A felfedezést a chilei Atacama-sivatagban működő ALMA rádiótávcsőrendszerrel tették a kutatók, a V883 Orionis nevű fiatal csillagrendszerben.

Illusztráció
Fotó: Outer Space / Shutterstock

Margot Leemker, a kutatás vezetője szerint a mostani eredmény egyértelmű bizonyíték arra, hogy az ebben a rendszerben talált víz a csillag megszületése előtt keletkezett. Ez azt jelenti, hogy a víz képes átvészelni a csillag- és bolygóformálódás heves, forró szakaszait. Ahogy az IFLScience kiemeli, a kutatók az elemzések során azt is megállapították, hogy az úgynevezett nehéz víz és a normál víz aránya megfelel annak, amit a Naprendszer ősi vizeiben mértek – vagyis a Földünk vize valóban csillagok előtti eredetű lehet.

Ez az első közvetlen bizonyíték arra, hogy a víz nemcsak túlélheti a csillagkeletkezést, hanem tovább is öröklődhet a bolygókra – köztük a Földre. Könnyen lehet tehát, hogy a földi víz talán már több mint 4,6 milliárd éve, a Nap születése előtt is létezett az univerzumban.

Nyitókép: Illusztráció / ZHMURCHAK / Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök