emberi test bábu orvosi rendelő

Piruló gyomor és világító emberek – hátborzongató tények az emberi testről

Amilyen érdekes és összetett az emberi test, olyan titokzatos is. Íme néhány érdekesség, ami alaposan el fog gondolkodtatni.


​A tüdőnk nem egyforma méretű

Azt gondolhatnánk, hogy a tüdőnk egyforma méretű, de valójában nem. A jobb tüdő ugyanis nagyobb és nehezebb, mint a bal. Mivel a szívünk balra dől, a bal tüdő kisebb, és a szív lenyomatának nevezett bemélyedés van rajta, hogy helyet csináljon a szívnek. Ami pedig szintén meglepő, hogy ugyan a jobb tüdő nagyobb, a máj elhelyezkedése miatt azonban rövidebb.

​Körmök

A kezünkön lévő körmök négyszer olyan gyorsan nőnek, mint a lábkörmeink.

​A gyomornyálkahártyád kipirul, amikor zavarba jössz

Amikor elpirulunk, a gyomrunk „bélése” is kicsit vörössé válik – tehát ez több, mint egy kellemetlen külső reakció. Ez pedig azért történik, mert a vér nemcsak az arcbőrünkbe áramlik, amikor zavarba hoznak, hanem a hasunkba is.

​Tüsszentés közben eltörhet a bordánk

Talán túlzásnak tűnik – és valóban elég ritka is –, de egy 2015-ös, az Asian Cardiovascular & Thoracic Annals című szaklapban megjelent kutatás szerint lehetséges, hogy csupán tüsszentés következtében megsérüljünk, és akár el is törhet egy bordánk.

​Körülbelül egybillió különböző illatot érzékelhetünk

Valószínűleg még sosem gondoltál arra, hogy az orrod hány különböző illat között tud különbséget tenni, de mint kiderült, meglehetősen sok közül. Egy 2014-es tanulmány szerint egy egészséges ember körülbelül egy billió különféle illatot és szagot képes érzékelni, de megjegyezték, hogy további kutatásokra van szükség. Ijesztő belegondolni, hogy ez a szám akár még ennél is magasabb lehet.

Az emberek olyan fényt bocsátanak ki, amit a szemek nem látnak

Talán nem is tudtad, de valójában az emberek világítanak egy kicsit. A PLoS One című szaklapban megjelent vizsgálat megállapította, hogy az emberi test egy halványka fényt bocsát ki, amit szabad szemmel nem láthatunk, ez pedig arra enged következtetni, hogy a testünk valójában csillog.

A figyelmetekbe ajánljuk