Ezt egy friss kutatás állapította meg, amely megvizsgálta azt, hogyan reagálunk arcokra és tárgyakra, és ez milyen agyi aktivitást vált ki.
Lehet, hogy nem érezzük, de a szemünk folyamatosan gyors, apró mozdulatokat, úgynevezett szakkádokat végez, és új információkat vesz fel, miközben tekintetünket a világ különböző dolgaira összpontosítjuk. Miközben ezt tesszük, az agyunk megkapja az inputot és attól függően, hogy mi a tekintetünk tárgya, kiderült, hogy a kiváltott agyi aktivitás egészen egyedi lehet. Bár jellemzően nem érzékeljük a saját szemmozgásainkat, a vizuális input hirtelen változása minden egyes szakkáddal jelentős következményekkel jár neuronális szinten, magyarázzák a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem kognitív idegtudósai új tanulmányukban.
Egy kísérletben Staudigl és kutatótársai 13 epilepsziás beteggel dolgoztak, akiknek az agyába elektródákat ültettek be, hogy figyelemmel kísérjék az állapotukat. Az ilyen jellegű beavatkozás hasznos lehet az agykutatók számára, ezért gyakran fordulnak olyan betegekhez, akiknek már beültették az elektródákat, hátha hajlandóak önkéntes munkát vállalni. A betegek tehát beleegyeztek abba, hogy részt vegyenek egy vizsgálatban, amelyben arra utasították őket, hogy szabadon nézzenek egy képernyőn megjelenített vizuális ingerek széles skáláját, beleértve emberi arcok, majomarcok és nem arcokat ábrázoló képeket is, például virágok, gyümölcsök, autók képeit.
Miközben ezt tették, egy kamerás szemkövető rendszer figyelte, hogy a szemük milyen tárgyakat néz, az elektródák pedig egyidejűleg figyelték az amygdala és a hippokampusz idegi aktivitását - ezek az agy különböző részei, amelyek az emlékek feldolgozásának különböző aspektusaiban vesznek részt, egyéb funkciók mellett, és az amygdala az érzelmeink szabályozásában is fontos szerepet játszik.
Amikor a résztvevők emberi arcokat néztek, az amigdala és a hippokampusz között az idegsejtek egy sajátos mintázatban tüzelnek és szinkronizálódnak, amely különbözik a többi ingerre kapott eredményektől - amit a kutatócsoport bizonyítékként értelmez arra, hogy az agy hogyan kezeli a fontos szociális információk memóriakódolását, megkülönböztetve más, nem szociális tárgyaktól.
Sok rendkívül jelentős döntést hozunk az arcok nézése alapján, például azt, hogy megbízunk-e valakiben, hogy a másik boldog vagy dühös-e, vagy hogy láttuk-e már korábban ezt az embert. Ezeknek a döntéseknek az alapjait valahol el kell kezdeni, és a kutatók szerint a folyamat a szakkád szemmozgások gyors kiigazításaiban kezdődik. Régóta ismert, hogy az arcok látványa az amygdala neuronjait nagyobb mértékben készteti tüzelésre, mint másfajta ingerek esetén, bár ennek okai eddig bizonytalanok maradtak.
Az egyik hipotézis szerint ezek a jelek az amygdalából erős projekciókon keresztül jutnak el a hippokampuszba, ahol felemelik és rangsorolják a nagy szociális és érzelmi jelentőségű ingerek hippokampális feldolgozását, írják a kutatók. Ez szolgálhatja a kiemelkedő ingerek és események hippokampális memóriakódolását.
Ez lehet az, amit itt látunk, a kutatók megjegyzik, hogy az emberi arcokra vizuálisan szelektív sejtek aránya lényegesen nagyobb volt az amygdalában, mint a hippokampuszban, ami arra utal, hogy az amygdala első sorban fontosabb szerepet játszik a szociális ingerek azonosításában. Egy másik kulcsfontosságú eredmény az volt, hogy az agy különböző részei közötti távolsági kommunikáció megnövekedett, amikor szociális ingerek voltak jelen.
Amikor egy emberi arc fixálása szakkádot követett, az amygdala és a hippokampusz közötti neurális kommunikáció fokozódott, írják a kutatók. Ugyanez a hatás nem volt megfigyelhető olyan szakkádok és fixációk esetében, amelyek más ingereken landoltak. Amikor azonban a résztvevők olyan emberi arcokat néztek, amelyeket már korábban is láttak a kísérlet során, az amygdala neuronok tüzelési mintázata lassabban jelentkezett - ami arra utal, hogy a tanult és ismerős arcok nem váltanak ki ugyanolyan szintű neurális izgalmat, mint az új szociális ingerek.
(Forrás: ScienceAlert)
