II. világháborúban részt vevő bombázó repülőgép
Fotó: Shutterstock

81 év után bukkantak rá egy eltűnt amerikai pilótára Szicíliában

Allan W. Knepper alhadnagy 1943. július 10-én indult vadászgépes bevetésre. Küldetése az volt, hogy századával az amerikai hadsereg szicíliai partraszállását fentről megtámogassa. A 27 éves pilótát a felszálláskor látták utoljára. Az elmúlt 81 évben semmit tudtak róla, most azonban úgy tűnik, végre megtalálták maradványait.


A Cranfieldi Egyetem friss közleménye szerint az 1943-ban eltűnt második világháborús pilótára egy szicíliai település közelében leltek rá.

A fiatal katona egy tunéziai bázisról indult el dél-olaszországi missziójára együléses gépével. Amikor közeledett Szicília légtere felé, légvédelmi ágyúk lövései fogadták.

Egy másik pilóta épp látta, ahogy a gépe találatot kapott, de ejtőernyő nyitását már nem észlelte, így valószínűsíthető, hogy Knepper a lezuhanó gépben lelte halálát.

Ez is érdekelhet! Ez történt azzal az emberrel, aki 40 percig egy felhőben ragadt

Az amerikai hadsereg soha nem tudta megállapítani a becsapódás pontos helyszínét, és mivel a holttestet sem találták meg, a fiatal tisztet eltűntnek nyilvánították.

A vadászgép roncsainak helye évtizedeken át ismeretlen maradt, egészen mostanáig: nemrégiben amerikai kutatók felfedeztek egy német háborús jelentést, amely részletesen leírja két P–38-as lezuhanását.

Ezt is olvasd el! Így élt túl egy pilóta 20 percet egy repülőgépen kívül

A felfedezett dokumentum alapján a szakértők beazonosították Knepper repülőgépének feltételezett helyét, majd megkezdték az ásatásokat a területen. A vizsgálatok igazolták, hogy a helyszínen talált minták az alhadnagyhoz köthetők, ezzel megoldódott az évtizedek óta fennálló rejtély.

A pilóta maradványait hazaszállították szülővárosába, az idahói Lewistonba, ahol 2024 augusztusában végső nyugalomra is helyezték.

Tavaly ugyancsak egy eltűnt amerikai pilótát találtak meg Szicíliában, Gilbert Haldeen Myers alhadnagy ugyanabban a légi ütközetben vesztette életét, mint bajtársa, Allan W. Knepper alhadnagy.

A figyelmetekbe ajánljuk