fogyókúra mérlegelés
Shutterstock

Egy egyszerű módszer, amivel megduplázhatjuk a fogyásunkat

Önmagában nem tesz csodát, de ezzel az egyszerű szokással beindíthatjuk a fogyást – vagy szinten tarthatjuk a súlyunkat.

Egy kutatás szerint már az is elég a fogyás beindításához, ha egyszerűen felállunk a mérlegre – számol be az eredményekről a PsyBlog.

A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy az önmérlegelés arra ösztönözi az embereket, hogy tisztában legyenek a saját súlyukkal, ami egyben arra is készteti őket, hogy elgondolkodjanak azon, hogy mit esznek.

Mindez azért van, mert a tudatosság nagyobb valószínűséggel motiválja az embereket a változásra.
Ezt egy korábbi tanulmány is megállapította már: azok az emberek, akik feljegyezték mozgás- és étkezési szokásaikat, megduplázták a fogyásukat.

A mostani vizsgálatban szereplőknek sikerült úgy fogyni, hogy csak megmérték magukat. Ráadásul – az elmondásuk alapján – nem módosítottak tudatosan sem az étrendjükön, sem az életmódjukon – bár nyilvánvaló, hogy valamilyen változtatásra szükségük volt a fogyás érdekében.

A tanulmányhoz 111 embert követtek nyomon az ünnepi időszakban. Az eredmények azt mutatták, hogy azok az emberek, akik nem mérték a súlyukat, hízni kezdtek. Azok közül azonban, akik mérték magukat, sokan fogytak, ráadásul a hasi zsírréteget is csökkentették.

Jamie Cooper, a tanulmány társszerzője szerint az emberek természetesen módosítják életmódjukat, amikor látják a súlyukat:

Lehet, hogy másnap (miután látják a súlynövekedést) egy kicsit többet mozognak, vagy jobban odafigyelnek arra, hogy mit esznek. Az alanyok maguk választják ki, hogyan módosítják a viselkedésüket, ami hatékony lehet, mert tudjuk, hogy a beavatkozások nem egyformák

– mondta

A vizsgálatban alkalmazott trükk az volt, hogy az embereknek megmutattak egy grafikont a súlyukról az idő múlásával.

Az emberek nagyon érzékenyek az eltérésekre vagy a jelenlegi énjük és a normájuk vagy céljuk közötti különbségekre. Amikor látják ezt az eltérést, az általában viselkedésbeli változáshoz vezet. A napi önmérlegelés is ezt teszi az emberek számára igazán egyértelmű módon

– mondta Michelle vanDellen, a tanulmány társszerzője.

A kutatók szerint az elhízás gyakran az évek során felszedett apró súlytöbblet eredménye, de a mérlegelés hatására megelőzhető lehet, hogy valaki apránként szedje fel a kilókat, mivel tudatosan nyomon követi a súlybéli változásait.


A figyelmetekbe ajánljuk