toht/Shutterstock
szeptember 25., 2025  ●  Tudomány
Hamu és Gyémánt

Ezt az egy szót kell megtanulnunk, hogy csökkentsük az Alzheimer kockázatát

Egészen hihetetlen, de három másodpercenként diagnosztizálnak valakit demenciával a világon, és a legtöbb eset Alzheimer, ezzel a kór napjaink egyik legnagyobb népegészségügyi kihívása lett. Jelenleg mintegy 50 millió ember él a betegséggel, számuk 2050-re azonban meghaladhatja a 130 milliót.

Egy 2024-es jelentés szerint az Alzheimer-esetek harmada megelőzhető lenne bizonyos kockázati tényezők elkerülésével. Ezek között szerepel többek között a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a dohányzás, az elhízás, a depresszió, a kevés testmozgás, a túlzott alkoholfogyasztás, a szennyezett levegő, a társas elszigeteltség vagy a hallás- és látásvesztés. A lista azonban hosszú és nehezen követhető. A szakértők ezért egy könnyen megjegyezhető szót javasolnak a megelőzéshez.

A SHIELD – magyarul pajzs – egy mozaikszó. Jelentése öt fő pillért foglal össze: Sleep (alvás), Head injury prevention (fejsérülések megelőzése), Exercise (mozgás), Learning (tanulás), Diet (étrend).
Alvás

A pihentető, elegendő alvás segíti az agy öntisztulását, és csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét. A tartós alváshiány ezzel szemben elősegíti a káros fehérjék felhalmozódását, és hosszú távon rontja a memória működését, hangulatunkat és koncentrációnkat is.

Fotó: Greg Pappas/Unsplash
Fejsérülések megelőzése

Egy súlyosabb ütés vagy ismétlődő kisebb sérülés maradandó károkat okozhat az agyban, amelyek évek múltán növelik a demencia kockázatát. A biztonságos sportfelszerelés, a szigorúbb szabályok és a mindennapi óvatosság életkortól függetlenül alapvető az agy védelmében.

Mozgás

A rendszeres testmozgás egyszerre óvja a szívet és az agyat: csökkenti a magas vérnyomás, a depresszió és az elhízás kockázatát, miközben javítja az agyi vérellátást. Még a napi séta vagy kerékpározás is hozzájárulhat ahhoz, hogy az agy évtizedekkel később is rugalmasan működjön.

Tanulás

Az élethosszig tartó tanulás erősíti az agy „kognitív tartalékát”, amely segít ellensúlyozni a károsodásokat. Új nyelv, hangszer, rejtvények vagy egyszerűen a rendszeres olvasás mind hozzájárul a szellemi frissességhez, és segít megőrizni az önállóságot idősebb korban is.

Fotó: Unseen Studio/Unsplash
Étrend

A mediterrán étrend – sok zöldség, gyümölcs, olajos mag, teljes kiőrlésű gabona és hal, kevés vörös hús és feldolgozott élelmiszer – nemcsak a szív- és érrendszert védi, hanem az agy egészségét is. Hosszú távon mérsékli a gyulladásokat, javítja az agyi keringést, és befektetés lehet a tiszta gondolkodás és a jobb életminőség megőrzéséért.

Ahogy a ScienceAlert is kiemeli, mivel gyógymód egyelőre nincs, a megelőzés a legerősebb fegyver. A SHIELD egyszerű, mégis tudományosan megalapozott eszközt kínál, amellyel milliók memóriája és önállósága őrizhető meg a jövőben.

Nyitókép: toht/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök