meteorraj
Fotó: Getty Images

Csodálatos meteorrajt figyelhetünk meg a következő hetekben

Csillagászati szempontból különleges időszak elé nézünk, ilyenkor halad át ugyanis Földünk a Halley-üstökös által hátrahagyott törmelékcsóván. Mindez pedig az év egyik legszebb meteorzápórát okozza, amelyet akár mi is megcsodálhatunk, idén egészen november 22-ig.


Az előttünk álló pár hétben szabad szemmel is látható Orionidákat a NASA is az év egyik legszebb meteorrajának nevezi. A zápor egészen november 22-ig kitart, de idei csúcspontját az október 21-22-ei hétvégén éri el, amelyet érdemes lesz követni.

Ezt is olvasd el! A NASA egyik eszköze rendszeresen becsapódó meteorokat figyelt meg a Marson

Ezt pedig bárhonnan megtehetjük, hiszen a világ minden szegletéből lehet majd látni az égi jelenséget. Amennyiben ébren maradva figyelünk, óránként akár 20 meteor fénycsóváját is láthatjuk majd.

Mit is látunk majd pontosan?

A Orionidák eredetileg meteoroidok, amelyek a Halley-üstökös kőzetmagjának maradványaiból keletkeztek. Miután pedig az üstökösről leszakadtak, kavargó törmelékfelhőként lebegnek az űrben.

Amikor a Föld áthalad ezen a területen, ezek az objektumok a légkörünkben elégnek, és meteorokká – más néven hullócsillagokká – alakulnak.

Ez is érdekelhet: Olyan anyagot sikerült előállítani, amilyen eddig még nem létezett a Földön

A ScienceAlert szerint mintegy 66 km/s sebességgel haladnak ilyenkor a Föld légköre felé, míg porrá nem égnek. Ezt a folyamatot több másodpercig, de akár percekig is tartó sugárzó fénycsík kíséri. Ezt érzékelhetjük mi a szemünkkel, ehhez persze sötét, kevésbé fényszennyezett környezetre lesz szükségünk.

Az Orion-öv

A legtöbbet pedig akkor láthatjuk, ha megtaláljuk az égbolton az Orion-övet. Ez egy három csillagból álló egyenes, amelyek szemmel érzékelve nagyjából egyenletesen helyezkednek el egymástól.

Ha eljutottunk idáig, nincs is más dolgunk, mint keresni az Orion-övtől egy kicsit távolabb eső, sötét foltot az égbolton, ahova már fókuszálva figyelhetünk.

Ebből a perspektívából hosszabbnak és látványosabbnak is fognak tűnni a hulló meteorok

– zárja ajánlóját a NASA.

A figyelmetekbe ajánljuk