bionikus szem

Ez a bionikus szem visszaadta egy bárány látását, most az embereken a sor

A vak emberek ennek segítsévégel képesek lesznek a látásra?


A bárányokon végzett kísérlet lényege az volt, hogy a kutatók megbizonyosodjanak arról, hogy az implantátumok nem okoznak kellemetlen mellékhatásokat. Most a Sydney-i Egyetem és az Új-Dél-Walesi Egyetem csapata azt állítja, hogy benyújtották a papírokat az emberi kísérletek megkezdéséhez. Ez pedig egy óriási lépés a bionikus látás felé, amelyet a Star Trekben Geordi La Forge karakterén keresztül is megismerhettünk.

Az eszköz körüli szövetek nem mutattak váratlan reakciókat, és arra számítunk, hogy az eszköz hosszú évekig a helyén maradhat"

– mondta Samuel Eggenberger, a Sydney-i Egyetem orvosbiológus mérnöke.

A Phoenix 99 névre keresztelt eszköz úgy működik, hogy egy napszemüvegre erősített kis kamerából származó képet vezeték nélkül továbbít elektromos jelek formájában közvetlenül a viselője retinájára. Ezeket a jeleket aztán az optikai ideg feldolgozza, és továbbítja az agyba. A szakértők úgy vélik, hogy a Phoenix 99-hez hasonló bionikus szemek néhány éven belül mindennapossá, megszokott beavatkozássá válhatnak. Egy 2021-es piackutatási jelentés szerint, amelyet a BBC hozott nyilvánosságra, az iparág értéke 2028-ra meghaladhatja a 400 millió dollárt.

Több más vállalat is dolgozik hasonló bionikus szemrendszereken, köztük a Second Sight és a szintén ausztrál székhelyű Monash Vision Group. Egy másik franciaországi székhelyű cég, a Pixium Vision szintén teszteli retinaimplantátumon alapuló rendszerét embereken. Azonban a rendszerek még mindig rendkívül drágák, némelyik több mint 100 ezer dollárba kerül. És az eszközök által nyújtott tényleges látás meglehetősen korlátozott.

Nincs kétségem afelől, hogy ez a technológia megváltoztatta és meg fogja változtatni azoknak a betegeknek az életét, akik megkapták/ják ezeket az implantátumokat. Jelenleg azonban a technológia ténylegesen korlátozott, csak a fény és az árnyékok, és bizonyos mértékig a formák érzékelését teszi lehetővé.

– mondta Diane Hilal-Campo New Jersey-i szemészorvos a BBC-nek.

(Futurism)


A figyelmetekbe ajánljuk