bálna
Shutterstock

A tengeren töltötte a születésnapját, három bálna köszöntötte vízibalettel

Teljes összhangban ugrottak ki a vízből, majd pördültek meg az állatok.

Nem szokványos születésnapja volt annak a New Hampshire-i férfinek, aki három lányával ünnepelt az óceánon. Robert Addie videóra vette, ahogy három hosszúszárnyú bálna majdnem tökéletes szinkronban ugrik ki a vízből.

Valószínűleg a szerencsés találkozás még a tengerkutatók féltékenységét is kiváltotta, hiszen a bálnák úgy ugranak ki a vízből, mintha vízibalettet adnának elő – nem véletlen, hogy a férfi felemelő érzésként beszélt az ABC-nek az esetről.

Addie évtizedeket töltött a tengeren kereskedelmi halászként Massachusettsben és Alaszkában, így munkája során több ezer bálnával összefutott már, de a mostanihoz hasonlót még soha nem látott – mondta.

A férfi Cape Codnál ünnepelte egy horgászúttal az 59. születésnapját, illetve azt, hogy épségben visszatért egy ukrajnai humanitárius segélyútról. Az eset akkor történt, amikor a kb. 300 méterre úszó bálnákat akarta levideózni, majd megpillantották a ritka, hármas „bálnabalettet".


A figyelmetekbe ajánljuk