Aranysakál

Kihaltnak hitték, ma már Magyarországon él a legtöbb aranysakál

Pár évtizeddel ezelőtt hivatalosan is kihaltnak tekintették az aranysakálokat, miután az utolsó magyarországi egyedet a források szerint 1942-ben kilőtték. Köszönhetően a visszatelepítési folyamatoknak és a faj megmentésének érdekében hozott döntéseknek, ma már az ország 86 százalékában újra találkozhatunk az állattal.



A Drive számol be egy elképesztően sikeres projektről, ami az aranysakálok Magyarországra történő visszatelepítését érinti. A fajt ugyanis 1989-ben a Vörös Könyv, amely a kihalás szélére sodródott állat- és növényfajokat vizsgálja, hivatalosan is kihaltnak minősítette.

AZ ARANYSAKÁL | 'Vad víz: Aqua Hungarica' részlet

A Országos Vadgazdálkodási Adattárban elérhető, 1995 és 2021 között mért adatok alapján a MATE kutatói megállapították, hogy

az aranysakálok átlagos éves növekedési aránya 40 százalék és ma már az ország 86 százalékában fordul elő az állat.

A faj kezdetben a Dráva fölötti területen, az ország délnyugati régoiójában indult jelentős szaporodásnak, amit az északnyugati és az északkeleti régió követett.

Ajánljuk figyelmedbe! Akár 400 évig is élhetnek ezek a grönlandi cápák

Az aranysakál egyedeinek száma csak az utolsó két-három évben csökkent, ami arra utal, hogy a növekedés elérte a maximumot, amihez összesen két évtized kellett. De vajon hogyan terjedhetett el újra ennyire egy kihaltnak faj az országban?

Aranysak\u00e1l

Jelentősen megnőtt az aranysakál táplálékforrása is

Fotó: Shutterstock

Nos, az első válasz az éghajlatváltozásban keresendő. Magyarországon ugyanis jelentősen nőtt az erdőborítottság, ezzel pedig egyre több olyan zsákmányállat is nagy számban megjelent, ami az aranysakálok fő táplálékforrása. Ezen felül a nagyvadállomány növekedése miatt évente körülbelül 300 ezret lőnek ki ezekből, ami még több állati fehérjéhez juttatja a sakálokat.

Ez is érdekelhet! Három évszázadban is élt ez a hihetetlenül idős papagáj

Magyarországon 2021-ben körülbelül 12 ezer aranysakált lőttek ki, ami azt jelenti, hogy

a faj egyedeinek száma meghaladhatja akár a 60 ezret is. Tehát kijelenthetjük, hogy hazánkban él Európa legnagyobb aranysakál populációja.

A figyelmetekbe ajánljuk