libidó

Az alacsony libidó összefügghet a korai halálozással – állítja egy kutatás

Japán kutatók merész állítást fogalmaztak meg a szexuális vágy hiánya és a halálozás között.

A japán Jamagata Egyetem kutatói szerint a japán férfiak bármilyen okból bekövetkező halálozási kockázata magasabb, ha alacsony a libidójuk – mutatja be az IFLScience a Plos One folyóiratban megjelent tanulmányt.

Ugyan érdemes fenntartásokkal kezelni a kutatást, de az eredmények arra utalnak, hogy érdekes összefüggés lehet a libidó és a hosszú élet között; hasonló kapcsolatot korábban még nem azonosítottak a tudósok.

A kutatásban összesen 20 969 negyven év feletti ember (8558 férfi és 12 411 nő) adatait vizsgálták meg, akik részt vettek az éves egészségügyi szűrésen Jamagata prefektúrában. A vizsgálatok után felmérték szexuális érdeklődésük , vagy libidójuk, szintjét, valamint a rák , szív- és érrendszeri betegségek és egyéb egészségügyi állapotok miatti halálozás kockázatát.

A vizsgálatok alatt azt találták, hogy azoknak a férfiaknak, akiknek alacsony volt a libidójuk, a halálozási kockázat is szignifikánsan magasabb volt . Ráadásul mindez akkor is igaz volt, amikor bevonták a modellbe az életkort, a cukorbetegséget, a magas vérnyomást, a diszlipidémiát, a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a testtömegindexet, az iskolai végzettséget, a családi állapotot, a nevetés gyakoriságát és a pszichés szorongást is.

Külön érdekesség, hogy a vizsgálatban részt vevő nők duplája számolt be alacsony szexuális vágyról ,náluk a kutatók nem találtak összefüggést alacsony libidó és a halálozás között.

A tanulmány szerzői szerint ugyan a szexuális aktivitás és a szexuális elégedettség jótékony hatású az idősebb csoportok pszichológiai egészsége és jóléte szempontjából, a libidó és a hosszú élettartam közötti összefüggést nem vizsgálták. A mostani tanulmány az első, amely előre látóan vizsgálja a szexuális érdeklődés és a minden ok miatti halálozás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek és a rák okozta halálozás közötti összefüggéseket egy populációban.

Ugyan a cél nem az volt, hogy magyarázatot találjanak a jelenségre, csupán az összefüggést akarták meghatározni, a kutatóknak van néhány magyarázata az eredményekre. Szerintük a férfiak alacsony libidója összefügghet az egészségtelen életmódjukkal. A szexuális vágy hiánya azért következhetett be, mert az életvitelük miatt gyulladásos vagy más betegségekkel bajlódtak. Nem mellesleg: a mentális egészségi állapotok, mint a depresszió, szintén befolyásolhatják az emberek libidóját, és összefüggenek a halálozással is.

Ha valóban ez lenne a helyzet, akkor viszont furcsa, hogy a nőknél nem találtak hasonló kapcsolatot. Azt is fontos megemlíteni, hogy a tanulmány csupán Japán egyetlen prefektúrájában végezték el, azaz a következtetések nem feltétlenül vonatkoznak a világ többi részére.


A figyelmetekbe ajánljuk