szem

Fizikai bizonyítékot találtak, ha valaki afantáziában szenved

A szakemberek idáig nem tudták szakszerűen diagnosztizálni a betegséget.

Az afantázia egy olyan furcsa állapot, amikor valaki képtelen képeket megjeleníteni az elméjében. A betegséget sokáig csak önbevallás alapján lehetett azonosítani. Azonban az eLife folyóiratában megjelent friss tanulmány szerint felfedeztek egy új módszert, hogy az afantázia máshogy is kimutatható legyen.

Ebben az esetben a szemekből.

Pontosabban a betegséget a pupillatágulási reakció alapján lehetett kimutatni. Amikor az emberi szemet erős fény éri, a pupillák összehúzódnak, sötétben viszont kitágulnak, hogy több fényt engedjenek a retinára – azonban az is ismert, hogy pupilláink mérete kognitív feladatok hatására is változhat.

A tanulmány szerzői két csoportot teszteltek: az egyik csoportban 42, saját bevallásuk szerint szabályos vizuális képzelőerővel rendelkező személyt, a másik csoportban pedig 18, saját bevallásuk szerint afantáziás személyt kértek meg arra, hogy szürke háttéren világos és sötét alakzatokat tartalmazó képeket nézzenek.

Mindkét csoport egyedei és szabályos pupillatágulási reakciókat mutatott mind a világos, mind a sötét képekre.

Ezután azonban a kutatók mindkét csoportot arra kérték, hogy képzeljék el ugyanazokat a képeket nyitott szemmel.

Érdekes módon azt találták, hogy a szabályos vizuális képzelettel rendelkező emberek pupillái továbbra is összehúzódtak és kitágultak, míg az afantáziás egyének pupillái nem változtatták jelentős mértékben a méretüket.

A kutatók szerint az eredmények újszerű bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a pupillák képesek reagálni a fejben tartott vizuális kép élénkségére és erősségére: minél erősebb és élénkebb ez a kép, annál nagyobb a pupillák fényválasza.

Ezzel szemben az afantáziában szenvedőknél nincs bizonyíték erre a pupillaválaszra.

Mivel a pupilla fényre adott válasza önkéntelen, a tanulmány egy új, elfogulatlan diagnosztikai lehetőséget kínál az afantáziára, mivel a technika nem támaszkodik önbevallásra.

A kutatók emellett azt is megállapították, hogy azok az emberek, akik élénkebb képeket tudtak elképzelni, nagyobb pupillatágulást mutattak. Mindez tovább segítheti a kutatókat, hogy a mentális képzelet erősségének megállapításában dolgoznak a további vizsgálatokban.


A figyelmetekbe ajánljuk