megmérik a füle hőmérsékletét a lánynak, miután meghallgatta az új Tierra Whack számot, ami EL FUEGO
Egyelőre kutatják még az okait, a testhőmérsékletünk viszont globálisan csökkent az évek alatt.


Carl Wunderlich 1851-ben a 37 fok Celsius-t állapította meg normális testhőmérsékletként. Az orvostudomány azóta persze már ott tart, hogy nem létezik olyan, hogy általános normális testhőmérséklet – ez eltér egyénenként. Ugyanakkor a különböző felmérések azt igazolták, hogy 36,6 az átlagos testhőmérséklet. Az volt legalább is, egy még újabb tanulmány szerint csökkent ez a szám az évek során.

Bolíviai benszülöttek egy csoportját 16 éven keresztül vizsgálták, majd összevetették a korábbi hasonló felmérésekkel, és arra a megállapításra jutottak, hogy a megvizsgált embereknek évente egy picivel mindig kevesebbet mutatott a mérőeszköz, mostanra pedig a 36,5 sokkal közelebb áll az átlagos testhőmérséklethez, mint a 36,6. A felhasznált korábbi kutatások ugyanis hasonló tendenciát mutattak ki, azokból pedig lehetett következtetni.

Ennek okát ugyanakkor még kutatják. Felmerült több lehetséges ok is, az orvostudomány fejlődésétől az oltásokon át egészen a higiénia fejlődéséig. Azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy picit mind szerepet játszott, a jelenség egyfajta kombinációjának köszönhető ezeknek – írja a BigThink.

A figyelmetekbe ajánljuk