Egy Tesla belseje.
A kaliforniai ügyészek bűncselekmény miatt vádat emeltek egy Tesla Model S tulajdonos ellen egy 2019-es halálos baleset miatt, amelyben a jármű Autopilot rendszere is hibás lehetett. Először fordult elő, hogy egy Tesla-tulajdonos ellen büntetőeljárás indult az Egyesült Államokban az autógyártó fejlett vezetéstámogató rendszerét érintő ügyben.

A Los Angeles megyei kerületi ügyészség szerint az eset 2019. december 29-én történt Gardenában, Los Angeles külvárosában. A 27 éves Kevin George Aziz Riad fekete Model S járművével egy autópályáról kanyarodott ki, amikor áthajtott a piros lámpán, nekicsapódott egy Honda Civicnek és megölt két embert. A férfi minden bizonnyal a Tesla Autopilot rendszerét használta az incidens alatt.

Riadnak a kaliforniai legfelsőbb bírósághoz benyújtott iratok alapján járművel elkövetett emberölés vádjával kell szembenéznie. Az AP szerint jelenleg óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, amíg az ügy folyamatban van.

Az Autopilot – amely képes a kormányzás és a fékezés funkcióinak irányítására, valamint automatikus sávváltásra az autópályákon való közlekedés közben – fokozott ellenőrzés alá került a szövetségi szabályozó hatóságok részéről.

Tavaly a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal vizsgálatot indított több mint egy tucat olyan incidens miatt, amelyekben az Autopilotot használó Tesla járművek álló vészhelyzeti járműveknek ütköztek. Az Autopilot számos halálos balesethez járult hozzá a múltban, és az elhunyt sofőrök családjai már beperelték a vállalatot a sajnálatos incidensek miatt.

A Tesla arra figyelmeztet, hogy a sofőröknek mindig az úton kell tartaniuk a szemüket, a kezüket pedig a kormányon. Az Autopilot a Society of Automotive Engineers szabványai szerint 2. szintű, „részben automatizált" rendszernek minősül, ami megköveteli, hogy a sofőrök keze a kormányon, szemük pedig az úton maradjon.

Néhány Tesla-sofőrt már rajtakaptak az Autopilot visszaélésszerű használatán, és néhányan maguk is nyilvánosságra hozták az eredményeket. Előfordult, hogy sofőrök aludtak a járművük anyósülésén vagy hátsó ülésén, miközben egy zsúfolt autópályán száguldoztak.

Forrás: The Verge

A figyelmetekbe ajánljuk