monopoly társas

Készülhetünk a társasjátékok digitális verziójára

Viszont jó hír, hogy az új fejlesztés célja, hogy legalább közösen játszunk.


Az Arcade1Up vállalata pár éve azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy régi, klasszikus játékgépeket kezdett el gyártani, aminek hatalmas sikere is lett.

Most a legújabb projektjében a társasjáték-rajongókat célozza meg az új Infinity Game Table segítségével, ami lehetővé teszi a játékosok számára, hogy egy óriási érintőképernyő körül tolongjanak, és a legnépszerűbb társasok digitalizált változata előtt töltsék a közös perceket.

A piacon várható volt már egy hasonló eszköz, hiszen miután a társasjátékok elkezdtek megjelenni az egyszemélyes eszközökön, mint az okostelefonokon vagy a táblagépeken, a következő logikus lépés egy jóval nagyobb képernyő volt, ahol egyszerre több játékos is helyet kaphat.

Arcade1Up

Furcsának tűnhet, hiszen az eredeti társasjátékokat több évtizede a klasszikus módon szokhattuk meg, de amióta rengetegen már online játszanak, a gyártó megpróbálta a hagyományokat ötvözni a korral, és legyártott lényegében egy óriási táblagépet, amivel összehoznák az amúgy multiplayeren módon játszó felhasználókat. Hiszen mégis csak az az igazi, ha egymás mellett ülünk, és barátian szidhatjuk a másikat a csapatból.

Ráadásul az Arcade1Up több társasjáték-kiadóval, köztük a Hasbróval is együttműködött, ami azt jelenti, hogy indulásakor közel 50 játékot szállít nekik a cég, köztük a Monopoly, Torpedó vagy az Operáció is ott lesz. A Hasbrón kívül még több kisebb gyártó is csatlakozott a játékaikkal.

Az Infinity Game Table emellett számos egyjátékos játékkal is jelentkezni fog, beleértve az internet nélküli kor legjobb unaloműzőjét, a pasziánszot.

A cég a kickstarteren várja a gyártáshoz az adományokat, amit ha megteszünk, elsőként kaphatjuk meg a modern társasjátékasztalt.

(Gizmodo)

A figyelmetekbe ajánljuk