joji

Joji kiadója sorozatokat fog gyártani a Sonynak

Az 88rising elindított már fesztivált, saját rádiócsatornát, filmeken is dolgoznak, most pedig a Sony révén a sorozatok világába is belekóstolnak.


Az 88risingot 2015-ben alapították azzal a céllal, hogy felkaroljon és globálisan ismertté tegyen ázsiai és ázsiai származású amerikai előadókat. Nekik köszönhetjük többek közt Jojit, hogy a kiadó legismertebb előadóját említsük, továbbá Rich Briant (korábbi nevén Rich Chigga) többek között.

2018-ban aztán egy fesztivállal is bővült az 88rising repertoárja, a Head In The Cloudsszal, amit azóta is nagy sikerrel megrendeznek minden évben, amikor nincs éppen koronavírus-járvány. Jelenleg pedig a cég két filmet is fejleszt. Stan Me címmel egy k-pop rajongóról szólót, továbbá egy másik projektet, aminek Rich Brian lesz a főszereplője. Emellett a SiriusXM hálózaton belül egy rádiójuk is elindult tavaly.

Most pedig a sorozatok világába is belefognak. A Sony televíziós alosztályával megállapodva mostantól különböző folytatásos, mozgóképes tartalmakat is fognak gyártani különböző platformokra. Ez takarhat egyébként rövid pár perces, mondjuk telefonos rövid tartalmakat, vagy akár televízióra szánt műsorokat, sorozatokat. Egy biztos, a történetek középpontjában ázsiaiak és ázsiai-amerikaiak lesznek.

(Forrás: Billboard)


A figyelmetekbe ajánljuk