repülő kutya
Youtube/Microsoft

Repülő kutyákkal jött ki a Microsoft ünnepi reklámfilmje

A kisfilmben látottakat reméljük azért, hogy egy közös vacsora előzte meg.


A Microsoft az ünnepi csúnyapulcsik után elkészítette a szokásos karácsonyi hirdetését is, amiben központi szerepet játszik a koronavírus által megváltozott körülményeink. Nem kell sokat magyarázni, hogy az idei karácsony más lesz, mint a többi. Legtöbben szűkebb körben, csendesebben töltjük az ünnepeket szeretteinkkel. A 2020-as évet pedig kevesen fogják visszasírni.

Ez azonban – a Microsoft reklámjában – nem jelenti azt, hogy ne lehetnének örömteli perceink. A kisfilmben egy egészen érdekes és aranyos szemszögből mutatja be ezt nekünk a cég: a főszerepben egy Rufus nevű kutya áll, aki nem töltheti az ünnepeket a szomszédban lévő barátjával, és a családja sem foglalkozik vele – nyilván, Microsoft-termékeket használva foglalják le magukat. Így Rufus jobb híján elalszik, de itt jön a csavar: álmában a barátjával együtt csöppennek bele a Microsoft világába, ahol közösen élik meg a jobbnál jobb kalandokat a Minecraft, a Halo, a Microsoft Teams és a Microsoft Flight Simulator segítségével – akárcsak a gazdáik.



A figyelmetekbe ajánljuk