Soha annyit nem kapott még egyetlen művéért sem a most 81 éves Bak Imre Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész mint most, Lengyelországban.


A nemzet művésze, egyetemi tanár, a varsói Polswiss Art aukciósház legutóbbi árverésén licitre bocsátott Orange című alkotásért kapott rekordösszeget egy lelkes vásárlótól. Az 1969-ben festett geometrikus absztrakt művet előzetesen 350–450 ezer złotyra becsülték, ám végül 490 ezer złotynál (kb. 39 millió forintnál) állt meg a licit.

Bak Imre 1939-ben született Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festő, a Nemzet Művésze, egyetemi tanár, a Széchenyi Művészeti Akadémia tagja az 1960-as évek végén az úgynevezett Iparterv-csoport neoavantgárd képzőművészeinek egyikeként robban be az itthoni – majd egyre inkább a nemzetközi – művészeti köztudatba. Kiállításai, hazai és külföldi közgyűjteményekbe került munkái – amelyek éppúgy ott vannak a londoni Tate-ben mint a New York-i Metropolitan Museum of Artban – mellett az elmúlt években a nyilvános műkereskedelemben is egyre komolyabb sikereket ért el, adta hírül a papageno oldal.

Friss

Színdarab lesz a Chihiro Szellemországbanból

Jövőre már turnéra is indul a darab a tervek szerint.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk