paradicsomos főzelék

A főzelék nem csak tápláló és vitamindús étel, hanem kifejezetten egészséges is. Összeszedtünk néhány különleges receptet, amivel feldobhatod a hétköznapokat. Az elkészítésük sem túl bonyolult, akár vacsorára is összedobhatod a családnak.


Paradicsomos cukkinifőzelék

Elkészítés: kb. 30 perc

Egy mélyebb serpenyőben felhevítjük az olajat, majd megdinszteljük rajta a megtisztított, felaprított vörös-, és fokhagymát. Hozzáadjuk a felkockázott cukkinit, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az aprított kapor felével és lepirítjuk.

Hozzáöntjük a paradicsomkonzervet és az alaplevet, így főzzük alacsony lángon kb. 15 percig. Ez után félig leturmixoljuk, hozzáadjuk a kapor másik felét, sózzuk, borsozzuk még, ha szükséges. Tálaljuk ízlés szerint, kevés olívaolajon lepirított cukkinikockákkal és zöldségfasírttal.

Kelkáposzta főzelék hagyományosan

Hozzávalók: 2.5 ek sertészsír vagy olaj, 1 közepes db vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma

500 g kelkáposzta, 350 g burgonya, 1.5 teáskanál őrölt fűszerkömény,1 ek majoranna

só ízlés szerint, bors ízlés szerint, 3 ek finomliszt, 2 teáskanál fűszerpaprika

A zsiradékon pirítsuk le a finomra vágott vöröshagymát, majd futtassuk meg a fokhagymát is. Adjuk hozzá a vastagabb csíkokra vágott kelkáposztát, a kockákra vágott burgonyát, majd forgassuk át. Szórjuk meg köménymaggal, majorannával, sóval és borssal.

Öntsük fel annyi vízzel, hogy majdnem ellepje. Főzzük negyed órát. A rántáshoz a zsiradékon pirítsuk le a lisztet, húzzuk félre, adjuk hozzá a fűszerpaprikát, majd hideg vízzel öntsük fel, és keverjük el simára. Rántsuk be a főzeléket, és hagyjuk még 10-20 percig főni.

vajbabf\u0151zel\u00e9k

www.mindmegette.hu

Vajbabfőzelék csibevagdalttal

A fasírthoz a zsemléket beáztatjuk a tejbe, majd kinyomkodjuk. Összekeverjük a darált hússal, a tojással, a meghámozott, finomra aprított lila hagymával és fokhagymával. A masszát sóval, a curryvel és a megmosott petrezselyem finomra vágott leveleivel ízesítjük. Összedolgozzuk egynemű masszává. Amennyiben túl lágy, egy kevés zsemlemorzsát adhatunk hozzá.

A sajtot 1-1,5 cm-es kockákra vágjuk. A húsmasszából nedves kézzel kis golyókat formázunk, a közepükbe egy-egy sajtkockát nyomunk. A gombócokat megforgatjuk a zsemlemorzsában, és elrendezzük egy sütőpapírral bélelt tepsiben. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt aranybarnára sütjük.

A vajbab szárát lecsipkedjük, majd 3-4 cm-es darabokra vágjuk. 1 liter forrásban lévő vízbe tesszük, sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a babérlevelet. Kb. 15 perc alatt megfőzzük, ügyelve arra, hogy megpuhuljon, de ne főjön szét.

Az étkezési keményítőt néhány evőkanál hideg vízzel csomómentesre keverjük, és a forró főzelékbe öntjük. Állandó keverés mellett besűrítjük.

A tejfölt egy kis tálban csomómentesre keverjük egy kevés főzőlével. Hozzáadjuk a megmosott citrom lereszelt héját és a finomra vágott kaprot. Forralni innentől már nem szabad! A fasírttal tálaljuk. Kaporral díszíthetjük.

(forrás: Nosalty, Mindmegette)

A figyelmetekbe ajánljuk