Egyre több fiatal mindennapját keseríti meg a poszt-Covid
Egyre több fiatalnál jelentkeznek poszt-Covid tünetei – derül ki Toldy-Schedel Emil főigazgató szavaiból, aki az InfoRádiónak beszélt erről.

A fiatal generáció a korábbiaknál jóval nagyobb százalékban kerül a tavaly óta működő Szent Ferenc Kórház rehabilitációs osztályára.

Toldy-Schedel Emil elmondása szerint eddig a betegek 10-15 százalékánál jelentkeztek a poszt-Covid szindróma tünetei, ami ma már 30 százalék körül mozog. Ennek egyik oka a főigazgató szerint, hogy a tünetek egy része később, akár hónapokkal a betegség után alakul ki. A másik pedig, hogy egyre több állapotról tudni biztosan, hogy a koronavírus-fertőzés következménye.

A főigazgató elmondta, a tünetek hasonlóak az eddigiekhez: ízérzés- és szaglászavar, fulladás, száraz köhögés jelentkezhet, valamint a szívizom és a szív külső hártyájának a gyulladása, szívelégtelenség, különféle ízületi- és izomfájdalmak. Emellett újonnan kialakult cukorbetegség és különböző pszichés zavarok, mint az alvászavar, demencia, illetve a gyerekeknél a tanulási zavar.

A szakember hozzátette, hogy akik otthon küzdöttek meg a betegséggel, a tüntetek gyakran hetekkel később jelentkeztek, főleg a mentális jellegűek, mint például a depresszió. A leghosszabban tartó tünetek között van a poszttraumás stressz, az alvászavarok, vagyis leginkább a mentális és pszichés tünetek. De mégis a legnehezebb helyzetben azok vannak, akiknek a vírus maradandó fibrotikus elváltozást okozott.

Az érintettek a Szent Ferenc Kórház Covid-fertőzés utáni rehabilitációs lehetőségek nevű Facebook-oldalán tájékozódhatnak, hogy szükséges-e orvoshoz fordulniuk a tüneteik miatt.

(hvg.hu)


A figyelmetekbe ajánljuk