Az énekesnő 2023 márciusában induló és 2024 decemberében befejeződő The Eras Tour névre keresztelt koncertsorozatára közel 10 millió ember volt kíváncsi világszerte, amivel minden idők legnagyobb árbevételét produkálta a mindössze 35 éves szupersztár.
Majdnem 22 hónapon át tartott Taylor Swift eddigi legsikeresebb koncertturnéja, a 149 show-ból álló Eras Tour, amit öt kontinensen közel tízmillió ember látott – írja a Euronews. Az énekesnő már ezzel a világ egyik legtöbb nézőszámát produkáló turnéját tudhatja a magáénak, ami természetesen az árbevételben is meglátszik.
Ez is érdekelhet! Taylor Swift miatt pár napra nevet változtat az egyik német város
A portál információi szerint
Swift 2,2 milliárd dollárt, vagyis 854 milliárd forintot termelt a belépőjegyek árából
és más, a koncertekhez köthető forrásokból.
Ez a szemünk előtt zajló történelem. Taylor és az Eras Tour 21 hónap alatt 10 millió rajongóhoz jutott el, ami már önmagában is példanélküli és egyedülálló
– idézi a portál a Pollstar & VenuesNow főszerkesztőjét, Andy Genslert.
A befolyt 2,2 milliárdos összeggel pedig ez messze minden idők legjövedelmezőbb turnéja, ami majdnem kétszer annyi pénzt hozott Swiftnek, mint a lista második helyén álló koncertsorozat. Ez ráadásul egy jó példa arra, hogy meddig lehet feszegetni a zeneiparnak a határait, hogy hogyan lehet zenét, közösséget és életre szóló élményt adni emberek millióinak.
Ez is érdekelhet! A valaha volt 5 legnagyobb koncert a világon – videókkal!
A portál emlékezetet, hogy az idei év második legnagyobb turnéját a Coldplay tudhatja magáénak, a Music of Spheres nevű koncertsorozatával: ennek jelen állás szerint 1,14 milliárd dolláros, vagyis 414 milliárd forintos a bevétele.