twom white flying rockets during daytime

Csődközeli állapotban a SpaceX, derült ki Elon Musk e-mailjéből

A vezérigazgató arra kérte a munkásait, hogy dolgozzanak hétvégén is, különen nagy lesz a baj, derül ki a kiszivárgott levélből.


A SpaceX alkalmazottai az ünnepi hétvégén rémálomszerű e-mailt kaptak Elon Musk vezérigazgatótól, amelyben figyelmeztette őket a Raptor hajtóművek gyártásával kapcsolatos készülődő válságra, amely, ha nem oldódik meg, a vállalat csődjéhez vezethet. A kiszivárgott e-mailben arra buzdította a dolgozókat, hogy dolgozzanak a hétvégén is, hogy kétségbeesett kísérletet tegyenek a következő generációs Starship hordozórakéta meghajtására szánt hajtómű gyártásának növelésére.

Sajnos a Raptor gyártási válsága sokkal rosszabb, mint amilyennek néhány héttel ezelőtt tűnt. Ahogy a korábbi felsővezetés távozását követően beleástuk magunkat a problémákba, sajnos kiderült, hogy azok sokkal súlyosabbak, mint ahogyan azt korábban jelentették. Ezen nincs mit szépíteni.

Bár Musk nem erősítette meg vagy cáfolta az e-mail valóságtartalmát Twitterén, annak tartalmához annyit tett hozzá a közösségi médiaplatformon, hogy bár nem tartja valószínűnek a csődöt, de nem is lehetetlen. A vezérigazgató ezután nyilvánvalóan az Intel alapítóját és korábbi vezérigazgatóját, Andrew Grove-ot idézte, amikor azt írta, hogy csak a paranoiások maradnak életben.

(Forrás: Gizmodo)


A figyelmetekbe ajánljuk