2020-ban még 300, ma már 1,4 millió dolláért árulják ezt az egyszerű rajzot

2020-ban még 300, ma már 1,4 millió dolláért árulják ezt az egyszerű rajzot

Jan Lievens holland művész eltűntek vélt portréját dobják árverésre.


Jan Lievens holland művész 1652-es alkotását, – amikor egy kis massachusettsi aukciósház 2020 októberében árverésre bocsátotta – 200 és 300 dolláros előzetes becslést adott. A mű végül 514 800 dollárért kelt el 10 perc alatt. A portré most a TEFAF Maastrichtra, a világ egyik legelismertebb művészeti vásárán is feltűnik, ahol mintegy 1,44 millió dollárért (549 millió forint) jegyzik.

Lenyűgözőbb volt, mint amire számítottam

mondta a The New York Timesnak Gregory Rubinstein, a londoni Sotheby's egyik részlegvezetője.

Credit: Christopher Bishop Fine Art

A rajz a holland nemzeti hőst, Maarten Trompot ábrázolja, bár ezt a címet csak 1653-ban bekövetkezett halála után kapta meg, a portré pedig egy évvel korábban készült. Az eredetiből később nyomtatás készült, és több tucatszor reprodukálták. Így Tromp képe afféle nemzeti szimbólummá vált, azonban Lievens eredeti műve 1888-tól kezdve 132 évre eltűnt a nyilvánosság elől.

2020-ban Christopher Bishop New York-i műkereskedő rábukkant a Marion Antique Auctions által jegyzett rajzra, és rájött, hogy ez lehet a régóta eltűnt Lievens-portré, ő is vette meg a művet a massachusettsi árverésen.

Tudtam, hogy ez az eredeti rajz, éreztem

– mondta a The New York Timesnak arról, hogy először látta személyesen a képet.

A nyomat a megfelelő méretekkel rendelkezik, és a művész monogramja is a pontos helyen szerepel. Ezenkívül a papíron található vízjel azonosítja, hogy egy olyan egyedi papírszállítótól származik, amelyet Lievens és Rembrandt is használt az 1650-es évek Amszterdamában. A metszetről készült nyomatokkal összehasonlítva pedig számos más elem is egybevág, ami segít a hitelesség biztosításában.

Kezdetben a Marion Antique Auctions egyik társtulajdonosa választotta ki a nyomtatványt valakinek az otthonából, mert úgy gondolta, lehet, hogy értékes. Igaza volt.


A figyelmetekbe ajánljuk