gyorsétterem

Máris egy vagyont bukott az orosz „McDonald's"

Több mint 50 milliárd forintnak megfelelő rubelt bukott az oroszok „Mekije", a Vkuszno - i Tocska.


Az amerikai McDonald’s gyorsétteremlánc tavaly márciusban felfüggesztette tevékenységét Oroszországban, majd úgy döntött, hogy teljesen elhagyja a piacot, és eladja oroszországi üzlethálózatát. A vevő a NefteKhimServis olajcég társtulajdonosa, az Alekszandr Govor vezette Sistema, amely korábban 25 szibériai McDonald’s franchise engedélyével rendelkezett és a McDonald’s kivonulásával megvásárolta az összes többit is, egyben bevezette a Vkuszno – i Tocska új márkanevet. Az új márka első étterme tavaly június 12-én nyílt meg Moszkvában.

Azonban 11,3 milliárd rubel (nagyjából 52,5 milliárd forint) veszteséggel zárta a tavalyi, 2022-es évet. A bevételei 73,5 milliárd rubelt értek el. Igaz, ez annak a fényében kevésbé meglepő, hogy a vállalathoz tartozó éttermek tavaly március közepétől június közepéig nem működtek, majd fokozatosan nyitottak újra szeptember végéig – írja a Haszon.

Ez is érdekelhet:Egy dél-koreai múzeum nem adja vissza a kölcsönzött műtárgyakat Oroszországnak

A McDonald’s-nak 847 étterme volt Oroszországban, innen származott az amerikai cég teljes bevételének 9 százaléka, mintegy 2 milliárd dollár az Ukrajna ellen indított orosz intervenció előtti évben, 2021-ben.

Shutterstcok

Amikor a McDonald’s első üzlete 1990-ben megnyílt Moszkvában, önmagán túlmutató jelentősége volt: egy amerikai kulturális ikon jelent meg a hanyatló Szovjetunió központjában.

Nagyjából 30 évvel később a vállalat akkor került kényszerhelyzetbe, amikor az Ukrajna ellen február 24-én indított orosz háború miatt a gyorsétteremlácot több kritika érte. Nyugaton lassúnak találták, ahogyan döntött az ottani üzletei sorsáról. Akkor sokan bojkottra szólították fel az embereket a céggel szemben.

A kivonulást végül azzal indokolták, hogy Oroszországban üzlettulajdonosnak lenni „tovább nem tartható”, és nincs összhangban a vállalat értékrendjével.

Ez is érdekelhet: Mit árul el a klasszikus orosz irodalom az orosz-ukrán konfliktusról?

Mindeközben Magyarországon is jelentős változásokon ment keresztül a gyorsétterem. 2019-ben ugyanis tulajdonosváltás volt a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózatnál, új növekedési stratégiát dolgozott ki a cég. Aminek célja az volt, hogy a vásárlók minél elérhetőbb távolságban találhassanak egy-egy McDonald’s éttermet szerte az országban.

Előfordulhat, hogy új településeken is megjelenünk, de azokban a nagyvárosokban is figyeljük a vendégek visszajelzéseit, ahol már jelen vagyunk. Ezeken a helyszíneken, ha a vásárlók kiszolgálása ezt igényli, újabb étterem nyitása mellett dönthetünk, mint például Kaposváron, Kecskeméten vagy Pécsett

– közölték korábban.

A figyelmetekbe ajánljuk