metaverzum emberek
Ugyan még mindig távolinak tűnik, mégis szépen lassan erre is fel kell készülni a munkavállalóknak.

Ha megkérdezünk tíz embert, hogy mi is pontosan az a metaverzum, valószínűleg tíz különböző választ kapunk, amelyek a virtuális menedéktől az orwelli rémálomig terjednek majd.

Hogy mi ez az egész, azt mi is megpróbáltuk részletesen elmagyarázni ebben a cikkünkben.

Ahogy akkor is megírtuk, a nagy tech cégek már be is szálltak a metaverzum kialakításában, de azt még mindig csak találgatni lehet, hogy pontosan hogyan fog ez kinézni, illetve hogyan fogjuk használni majd. Attól függetlenül, hogy a vízió még mindig gyerekcipőben jár, egyértelmű, hogy a sok vállalat máris szemet vetett arra, hogy a metaverzum hogyan befolyásolhatja a munkavállalók elkötelezettségét, megtartását és bevonzását a jövőben.

A világjárvány kétségtelenül felgyorsította a különböző virtuális toborzásokat (például Zoomon), és nagyrészt már fel is váltotta a személyes interjúkat. Természetes tehát, hogy a metaverzum is a tehetségek felkutatására, felmérésére és alkalmazására szolgáló virtuális módszereink között lesz a jövőben.

Ennek apropóján gyűjtött össze pár tippet a munkavállalóknak Fast Company oldala.

A kommunikáció továbbra is fontos marad 

Még a virtuális környezetben is kiemelkedő fontosságú marad, hogy az álláskereső világosan kommunikáljon a tapasztalatairól, képesítéseiről és készségeiről – mindezt pedig érthetően bemutatva. Sőt, egy olyan térben, ahol már nem áll fent a valós látvány a felvételi menedzser előtt, és az avatarok nem elég fejlettek ahhoz, hogy komplex, finom testbeszédet jelenítsenek meg, különösen fontos lehet az egyenes, félreérthetetlen kommunikáció.

Ez azzal kezdődik, hogy minden interjúra (akár a metaverzumban, akár nem) úgy kell beülni, hogy már pontos ismereteink vannak az adott vállalatról, a konkrét pozícióról, amelyre jelentkeztünk, és még a képviselőről is, akivel beszélünk.

Türelmesen 

A metaverzum három, öt, tíz év múlva egészen másképp fog kinézni, mint a jelenlegi kezdetleges verziók. Még azt se tudni, hogy egy egységes, összekapcsolt birodalom lesz, vagy egy szorosan egymáshoz igazodó, de különálló platformok sorozata.

Az sejthető, hogy egy könnyebb, produktívabb, esztétikailag funkcionálisabb térré fog fejlődni. A grafika javulni fog, és olyan szolgáltatásokkal fog bővülni, amelyek összehasonlíthatóbbá teszik az interakciókat egy valódi ember-ember közötti kapcsolat esetén. Egyelőre az álláskeresőknek fel kell ismerniük a metaverzum jelenlegi változatának funkcionális korlátait, és meg kell érteniük, hogy a felvételi folyamat során számos bugyutának tűnő nehézségebe is ütközhetnek.

A tudatalatti előítéletek mérsékelése 

Az egyik legnagyobb kihívás a nagyobb létszámú felvételi alatt a tudattalan előítéletesség, vagyis az, hogy egy jelöltről a szakmai bizonyítványán kívül valami más alapján alkotunk ítéletet.

A metaverzumban lehetőség van arra, hogy ezt az előítéletet csökkentsük az avatarok vagy más digitális reprezentációk révén, ahol a virtuális karakterek úgy nézhetnek ki, ahogyan csak akarnak. Ez azt jelenti, hogy bár egy álláskereső, aki a metaverzumban interjút ad, akár egy Metallica-pólóban is lehet, mégsem látszódik ez az avatárjának köszönhetően.

Az avatar ugyan a valós kinézetünk mása, de érdemes az adott ágazatnak és vállalkozásnak megfelelően felöltöztetni még akkor is, ha ez egyáltalán nem hasonlít ránk.

Lépést tartani a trendekkel 

A metaverzumnál is igaz, hogy az álláskeresőnek el kell végeznie egy technikai ellenőrzést, akárcsak a mostani virtuális interjúk előtt.

Érdemes gyors megismerkedni az eszközzel, amit használunk: ha laptopról jelentkezünk be, győződjünk meg róla, hogy ismerjük a billentyűzetvezérlőket, hogy személyre szabhassuk a karakterünket, és megfelelően navigálhassuk a virtuális térben. Ha VR-szemüveget használunk, például az Oculust, próbáljuk ki előtte, hogy nehogy az interjú alatt legyünk rosszul például a mozgástól. A legfontosabb, hogy tartsuk magunkat naprakészen a legújabb metaverzumos hírekkel és trendekkel. Minél kényelmesebben mozgunk a metatérben, annál magabiztosabbak leszünk az interjúk során.

Az álláskeresők, akik egykor egyetlen földrajzi területre korlátozódtak, bármelyik vállalattal, bármikor, bárhol, azonnal kapcsolatba léphetnek. Ahogy egyre több vállalkozás fogadja el a rugalmasabb távmunkát, úgy a metaverzum is ehetővé teszi majd a jelöltek számára, hogy egy ország vagy a világ másik felén lévő pozíciók esetében is átfogó interjúélményt szerezzenek a munkavállaló az otthonuk kényelméből – zárta a tanácsait a Fast Company.


A figyelmetekbe ajánljuk