Túl sokat költünk kozmetikumokra –  a szakértők aggódnak

Túl sokat költünk kozmetikumokra –  a szakértők aggódnak

A gazdasági válságok idején a luxuskozmetikumok piaca jellemzően ellenáll a visszaeséseknek, sőt, bővülni szokott. A piaci szegmens forgalma manapság is növekszik. A közgazdászok szerint ez akár rosszat is jelenthet.


Ez a növekvő trend a trend a 30-as évek gazdasági válságában is megfigyelhető volt már – a kozmetikumok eladása 25 százalékkal nőtt meg akkor –, de hasonló jelenség volt mérhető a 2001-es terrortámadások és a koronavírus-járvány idején is – írja a Haszon.

Ez is érdekelhet: 4 veszélyes szépségápolási termék, amit mégis használunk

A szakemberek ezt többek között azzal magyarázzák, hogy amikor az emberek kevésbé akarnak nagyobb kiadásokba belemenni (mert pénzügyi és gazdasági nehézségekre számítanak), gyakran apró luxusvásárlásokkal kényeztetik magukat. Az is látszik, hogy a férfiak általában több parfümöt, a nők pedig nagyobb mennyiségű rúzst vásárolnak ilyenkor.

A másik magyarázat szerint a krízishelyzetben lévő emberek többet tesznek azért, hogy vonzóbbnak tűnjenek, így könnyebben találhatnak maguknak olyan társat, aki nagyobb biztonságot nyújthat a nehezebb időkben.

Jelenleg is jó a kozmetikumok (2 százalékos növekedés éves alapon), azon belül is a luxustermékek forgalma (9 százalékos növekedés).

Az Overeon elnöke azonban kételkedik az úgynevezett rúzsindikátor elméletében.

Nem hiszem, hogy a gazdasági konjunktúrára nézve általános tanulságot lehetne ebből levonni. Ha az emberek spórolni kezdenek, akkor ezt nem a kozmetikumokkal kezdik el, hanem a ruházkodással vagy a drága egyedi termékekkel. Azért is mennek jól a luxuskozmetikumok, mert itt állandóan újítások vannak. Az emberek szeretnek maguknak egy perc csendes boldogságot szerezni, és ezt mi megadjuk nekik. Van egy 24 dolláros új balzsamunk, szerintem nem túlságosan drága, és jól megy a piacon. Az emberek általában összehasonlítják a különböző árakat, és annak alapján döntik el, hogy mit vásárolnak meg, és miről mondanak le

idéziNeela Montgomeryt, az Overeon luxuskozmetikai cég elnök-vezérigazgatóját a HVG.

A figyelmetekbe ajánljuk